Vágólapra másolva!
Már régóta sejteni lehetett, hogy az istálló motorszállító partnert vált a következő idényben, az Orosz Nagydíj előtt pedig hivatalos bejelentést is tettek. A Petronasszal is partnerkapcsolatba lépnek.

Csütörtökön hivatalosan is bejelentették, amit már eddig is sejteni lehetett: a Lotus a következő idényre lecseréli jelenlegi motorszállító partnerét, a Renault-t, és 2015-ben már a Mercedes erőforrásaival állnak rajthoz. A váltás tényét hónapok óta nyílt titokként kezelték a felek, de a hosszas ügyintézés miatt csak most tudták hivatalosan is bejelenti az új szerződést.

A közlemény szerint a Lotus több évre állapodott meg a Mercedesszel, egészen addig, amíg a hajtásláncok jelenlegi generációját láthatjuk a Forma-1-ben. „Az a célunk, hogy visszatérjünk a Forma-1 élmezőnyébe, versenyeket nyerjünk, és ismét harcba szálljunk a világbajnoki címért" – nyilatkozta a Lotus F1-es részlegének vezérigazgatója, Matthew Carter. „Hiszünk benne, hogy az új szerződésnek köszönhetően egy lépéssel közelebb kerülünk ehhez a célhoz."

A Mercedes motorfőnöke, Andy Cowell biztos benne, hogy eredményesen együtt tudnak majd működni a Lotusszal. „Az istálló nagyon erős technikai csapattal rendelkezik, és a létesítményeik is kiválóak. Biztos vagyok benne, hogy közös erővel javítani tudunk a teljesítményünkön" – mondta. A Mercedes 2015-ben is négy csapatot lát majd el motorral, a jelenlegi partnereik közül ugyanis a McLaren a Honda erőforrásaira fog váltani.

A Lotus idén gyengén szerepel a Renault motorjaival Forrás: AFP

„A brixworth-i központunk 2014-ben megmutatta, hogy a Mercedes-Benz által elvárt magas színvonalon tudja segíteni a gyári istállónk, valamint a három ügyfélcsapat munkáját" – mondta Cowell. „Örömmel vesszük tudomásul, hogy ezt 2015-ben is bizonyíthatjuk, miközben a teljesítmény és a megbízhatóság terén is tovább szeretnénk javulni."

A Mercedes gyári csapatát irányító Toto Wolff hozzátette, „stratégiai szempontból" is fontos volt, hogy a németek továbbra is négy csapatnak szállítsanak motort, ezért a McLaren bejelentése után azonnal elkezdtek új partnert keresni.

A szerződéssel kapcsolatban annyi derült még ki, hogy a Lotus továbbra is Enstone-ban építi majd a saját sebességváltóit, és a Mercedesszel kötött megállapodás révén a Petronasszal is partnerkapcsolatba kerültek.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!