Vágólapra másolva!
Hamilton és Rosberg bizonygatja, hogy rendbejött a kapcsolatuk, de Toto Wolff szerint a kiélezett bajnoki küzdelemben elkerülhetetlen a feszültség.

A kamaszkoruk óta baráti viszonyt ápoló Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolatát idén alaposan próbára tette, hogy csapattársakként küzdenek a világbajnoki címért. Az idény során több incidens is konfliktust robbantott ki kettejük között, a Belga Nagydíjon pedig a pályán is összeütköztek. A két pilóta ennek ellenére a Japán Nagydíj előtt úgy nyilatkozott, most minden rendben van közöttük.

„Most nagyon jó hangulat uralkodik a csapatban, és ennek örülök" – nyilatkozta az Autosportnak Rosberg, aki két héttel ezelőtt műszaki hiba miatt kiesett a Szingapúri Nagydíjon, és ezzel 3 pontos hátrányba került Hamilton mögött a bajnokságban. „Valóban voltak nehézségeink az idény során, nem is egy. De szerintem ez természetes, hiszen minden versenyhétvégén a győzelemért harcolunk."

Rosberg úgy véli, azért sikerült normális viszonyt fenntartaniuk, mert mindig alaposan átbeszélték a konfliktusokat, és képesek voltak továbblépni. „Szerintem idén ez nagyon jól sikerült" – mondta. „Most mindannyian ugyanazért a célért, együtt harcolunk."

Azt állítják, sikerült továbblépniük a spái ütközés után Forrás: AFP

A német nem tagadja, hogy a szoros csata feszültséget generál a csapaton belül, de szerinte az a lényeg, hogy ezt jól tudják kezelni. Csapattársa is egyetért vele abban, hogy a belgiumi ütközés után is sikerült félretenniük a nézeteltéréseket. „Most kellemes, nyugodt hangulat uralkodik a csapatban – ebben nincs semmi különleges" – mondta Hamilton. „A spái futamot is hasonló hangulatban kezdtük meg. A verseny után persze volt egy kemény időszak, de most úgy érzem, visszatértünk a normális kerékvágásba."

Elkerülhetetlen a konfliktus

A Mercedest irányító Toto Wolff azonban úgy véli, a pozitív nyilatkozatok ellenére a két versenyző továbbra sem kötött békét, és erre a hátralévő öt versenyen egyre kevesebb esélyük lesz. „Nincs szükség rá, hogy a közönségnek mutogassuk a békeszerződésüket" – nyilatkozta az osztrák. „Ha valakit 25 éve arra programoztak be, hogy a világbajnoki címért harcoljon - és nyerje is meg -, akkor senki nem kérheti tőle, hogy a legnagyobb ellensége hirtelen a legjobb barátja is legyen."

Hasonló véleményen van a korábbi Forma-1-es versenyző, a jelenleg televíziós szakértőként dolgozó Marc Surer is. „Természetes, hogy nem békültek ki" – mondta a Speed Weeknek. „Bármelyikük megnyerheti még a világbajnokságot. Miért is kellene kibékülniük? Hogy a másik nyerhessen?"

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!