Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen az előző, Szingapúri Nagydíjon már elégedett volt az idén számára sok nehézséget okozó Ferrari vezethetőségével, és szerinte csupán a rosszul sikerült időmérő miatt nem szerepelt eredményesebben az éjszakai futamon. Nagyra értékeli a következő, szuzukai pályát.

A Szingapúri Nagydíjon elégedett volt autója teljesítményével és viselkedésével Kimi Räikkönen. A finn pilóta az idei szezon során többször is hangot adott a Ferrari nehéz vezethetőségével kapcsolatos panaszainak, de elmondása szerint az előző versenyhétvégén megoldódtak a gondjai.

"Szingapúrban végre megvolt a tempónk ahhoz, hogy jól összerakjunk egy mért kört az időmérőn, mivel az autó úgy viselkedett, ahogy elvártam tőle" - mondta Räikkönen. "Kár, hogy egy hiba miatt, ami pont az utolsó gyors kör előtt történt, nem tudtuk teljesen kiaknázni az autó teljesítményét"- tette hozzá.

"Ebből adódóan a futamon nem tudtunk sokat tenni, mert a forgalomban ragadtam, és képtelen voltam kiautózni a tempómat. Számomra viszont a hétvége pozitívuma az volt, hogy végre jó visszajelzéseket kaptam az autótól. Az idén már régóta vártam erre."

Räikkönen elégedett volt a Ferrarival, de az eredmény ezt nem tükrözte Forrás: AFP

A versenyzők többségéhez hasonlóan a finn pilóta is a kedvenc pályái közé sorolja a hétvégén következő Japán Nagydíj helyszínét, Szuzukát.

"Ez nagyon gyors pálya, de igen technikás is. Kíváncsian várjuk, hogyan teljesít majd az autónk az élmezőnnyel összehasonlítva. Nagyon kedvelem Szuzukát, hiszen régi vágású versenypálya, és az ilyenek mindig jó érzéssel töltenek el. A kedvencem Spa-Francorchamps, de Szuzuka nagyon közel van hozzá a ranglistámon" - foglalta össze.

Räikkönen számára jól kijött a lépés az elmúlt évek során Japánban, sőt pályafutása egyik csúcspontja is a Szuzukához köti: 2005-ben, a McLaren-Mercedes versenyzőjeként a 17. rajtkockából indulva tudott nyerni.

"Attól eltekintve, hogy a Sauberrel kiestem, amikor először jártam Japánban és Szuzukában, mert összeütköztem (Jean) Alesivel, minden versenyt befejeztem itt, és néhány igen jó eredményt is elértem már. A 2005-ös futam megnyerése során az egyik legjobb teljesítményemet nyújtottam" - emlékezett vissza Räikkönen, aki 45 ponttal az egyéni világbajnokság 11. helyén várja a Japán Nagydíjat.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!