Vágólapra másolva!
Kiegyenlítettebb erőviszonyokat szeretnének, de nem vállalnának további kiadásokat azok a Forma-1-es csapatok, amelyek más gyártótól származó erőforrásokat használnak. A Mercedes motorokat használó csapatok különböző okokból nem támogatják a szigorú motorfejlesztési szabályok lazítását.

A Mercedes erőforrások látványos fölényét hozta a 2014-ben érvénybe lépett technikai forradalom a Forma-1-ben. A radikálisan újszerű erőforrás-rendszer megjelenése teljesen átalakította az erőviszonyokat, és nemcsak a gyári Mercedes csapatot hozta nyerő helyzetbe, hanem a csillagos márka ügyfélcsapatainak versenyképességét is jelentősen javította.

A kiegyenlítetlen erőviszonyok miatt a szezon során már többször felmerült, hogy a Forma-1-ben ismét engedélyezni kellene a szezon közbeni motorfejlesztéseket, de a Szingapúri Nagydíj nem alakult ki egységes álláspont a csapatok között az ügyben.

A Mercedes ellenzi a szabályok lazítását

Amikor szeptember elején felmerült, hogy a gyártók év közben is fejleszthetnék erőforrásaikat, a Mercedes nyitottan állt a kérdéshez, de a tilalom teljes feloldásáról akkor sem volt szó.

„A homologizációt és a befagyasztást nem kellene feloldani, a kérdés az, hogy a fejlesztésekre fordítható kvótákat bármikor fel lehessen használni az év során, és ne csak a szezon előtt" – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója a Sky Sportsnak még szeptember elején.

A Renault és a Ferrari szeretne a szezon közben is fejleszteni, hogy ledolgozhassa a hátrányát a Mercedeshez képest Forrás: AFP/Romeo Gacad

„Elég nyitottak vagyunk bármire" – mondta Wolff, majd hozzátette: „Ha közben mi is dolgozhatunk a saját motorunkon, akkor nekünk nincs problémánk."

Wolff ezzel szemben Szingapúrban már nem támogatta az erőforrások fejlesztését korlátozó szabályok lazítását.

„A motorok további fejlesztése teljesen nonszensz. Ha az ember nem végez a munkával a homologizáció február 28-i határidejéig, akkor miért lenne más a helyzet három hónappal később?" – idézte Wolffot a Speed Week.

Az ügyfelek nem tudnak többet fizetni

Bár a csapatok többsége kiegyenlítettebb versenyt szeretne az erőforrások teljesítménye terén, abban nem értenek egyet, hogy a fejlesztéseket szabad-e engedélyezni a szezon közben, és ha igen, akkor milyen módon. Egy biztos: az egyébként is költséges erőforrásokért az ügyfélcsapatok nem akarnak a jelenleginél is többet fizetni.

„A Forma-1 nem csupán a különböző motorokról szól. Az erőforrások szerepet játszanak benne, de a különbségeknek nem lenne szabad ilyen nagynak lenniük. Támogatjuk azt az elképzelést, hogy bizonyos paramétereken belül lehessen fejleszteni a motorokat, ez azonban nem feltétlenül vezet oda, hogy ennek költségeit nekünk, ügyfeleknek kellene fedeznünk" – jelentette ki Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatvezetője.

A privát csapatként tradicionálisan Ferrari motorokat használó Sauber története legrosszabb szezonját éli, részben az olasz erőforrások gyengébb teljesítményének is köszönhetően. A Sauber egyelőre pont nélküli, a konstruktőri bajnokság utolsó előtti helyén áll, ami a csapat anyagi helyzetét is beárnyékolja, így nem csoda, hogy kizárják a további kiadások lehetőségét.

„Ügyfélként támogatjuk (a fejlesztéseket), de csak bizonyos feltételek mellett. Ugyanazt a specifikációt kell kapnunk, ugyanezért az árért" – közölte.

A Toro Rossót irányító Franz Tost „elfogadhatatlannak" nevezte a felvetést, hogy az ügyfelek vállalják a fejlesztések költségeit, de úgy vélte, a Forma-1 látványosságának fenntartása érdekében fontos, hogy ne legyenek olykor körönként két másodperccel is gyorsabbak az élen álló csapat autói.

A Mercedes erőforrásokat használó Force India tulajdonosa, Vijay Mallya egy szezon közbeni fejlesztést javasolt, de ő is elzárkózott a költségek növekedésétől, ahogy a csőd közeli helyzetben lévő Caterham új csapatfőnöke, Manfredo Rivetto is, aki szerint mindenki megérdemel egy második esélyt, ezért engedni kellene, hogy a gyárak fejlesszenek.

A Williams nem üdvözölné a tilalom feloldását

„Nem!" – közölte Claire Williams a Szingapúri Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján, amikor arról kérdezték, hogy csapata üdvözölné-e a motorfejlesztések fellendülését.

„Mi a Mercedes erőforrásait használjuk, és ők szerencsére remek munkát végeztek az idén" – mondta Williams, akinek a csapata idén nagy lépést tett előre, és több dobogós helyezést is szerzett, részben a Mercedes erőforrásoknak köszönhetően.

„Az embernek a saját versenyautójával kell benevezni a szezonra. Ha valaki nem végzett elég jó munkát, akkor módosítsunk szabályt a kedvéért? Miért kellene ezt engedélyezni a csapatok számára? Ha ez is a tárgyalások része, akkor jó, mi is részt veszünk benne, és támogatni fogjuk, de csak azon az alapon, amit Monisha (Kaltenborn) is mondott" – utalt Williams arra, hogy a csapatok nem akarnak többet fizetni.

A Williams néhány nappal ezelőtt jelentős pénzügyi veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, ami részben a saját versenyképességük fejlesztésének, részben az erőforrások megemelt árának köszönhető. Bár a grove-i istállónak nincsenek közvetlen anyagi problémái, több csapat is pénzügyi nehézségekkel küzd, ezért Claire Williams szerint nem feltétlenül az erőforrások problémáival kellene foglalkozni.

„Az idei motortípusra való átállás költsége jelentős volt. Körülbelül 20 millió angol fontot fizetünk a motorokért egy olyan korszakban, amikor a Forma-1-ben a költségek csökkentésén fáradozunk. Egy olyan időszak következik, amikor a motorok fejlesztésére fordított összegek növekedni fognak, és nem vagyok biztos abban, hogy a sportban most ennek kellene lennie a fő beszédtémának. "

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!