Vágólapra másolva!
Szándékosan nem harcolt a brittel, aki ellen esélye sem volt. Kételkedett a stratégiájában, de örül, hogy Szingapúrban végre a lehető legtöbbet tudta kihozni az autójából.

A Red Bull mindkét versenyzője felállhatott a szingapúri dobogóra, ehhez azonban valószínűleg Nico Rosberg kiesésére is szükségük volt, mert a várakozásaikkal ellentétben nem tudták felvenni a versenyt a Mercedesszel. Az osztrákok így is elégedettek voltak az eredménnyel, hiszen az utcai pályán veszélyes Ferrarit sikerült maguk mögött tartaniuk, és a kockázatos taktikájuk is bevált.

A Red Bullok stratégiáján a futam közben, a hosszú Safety Car-fázis miatt változtattak, és úgy döntöttek, nem állnak ki a tervezett harmadik kerékcseréjükre. Sebastian Vettel ekkor még kételkedett a döntésben, de később elismerte, hogy nem volt más választásuk, ha le akarták győzni a szintén dobogós helyezésre törő Fernando Alonsót, aki a biztonsági autós szakasz alatt harmadszor is kereket cserélt.

„A Safety Car időzítése egyáltalán nem kedvezett nekünk" – mondta Vettel. „Korábban veszítettünk egy pozíciót Fernandóval szemben, mert későn álltunk ki a bokszba. A lágy gumikat tettük fel, és reménykedtünk benne, hogy nem küldik be a Safety Cart, de végül szükség volt rá."

„Csak ezzel a taktikával érhettük el a legjobb eredményt, hiszen az újraindítás után nehéz lett volna az újabb bokszkiálláshoz elegendő 27 másodperces előnyt kiautóznunk" – tette hozzá a német, aki idei legjobb eredményét érte el a 2. hellyel. „Mégsem voltam biztos benne, hogy meg tudjuk csinálni, mert tudtam, hogy elég gyorsan elkopnak ezek a gumik."

Esélye sem volt Hamilton ellen

Vettel a verseny végén rövid időre az élre állt, mert az előtte haladó Lewis Hamiltonnak még hátravolt egy kerékcseréje. A brit azonban egy körrel a bokszkiállása után máris visszaelőzte Vettelt a frissebb abroncsain. A német a verseny után elmondta, meglepte, hogy Hamilton a 7-es kanyarban egy agresszív előzéssel ment el mellette. „Nem igazán tudtam, mit akar csinálni" – mondta. „Elég nagy helyet hagytam neki ahhoz, hogy a következő kanyarban belülről megelőzhessen, de ő nem tudott várni, azonnal vissza akarta venni a vezetést. Ezért vissza kellett vennem, és el kellett engednem őt."

Hamilton örül, hogy Vettel sportszerű volt az előzésnél Forrás: AFP

A címvédő szerint „nem volt értelme harcolni, hiszen a 2. hely volt a legtöbb, amit elérhettünk." Hamilton később belátta, hogy kicsit türelmetlen volt a verseny végén. „Elég szűk helyen előztem meg, talán máshol kellett volna elmennem mellette. Szerencsére Seb nagyon sportszerű volt" – mondta.

Ricciardo végig küszködött

Ricciardót a rajtnál Vettel és Alonso is megelőzte, de a Safety Car-fázis alatt újra a Ferrari elé került. Arra számított, hogy a spanyol a frissebb abroncsain keményen támadást indít majd ellene, de végül viszonylag könnyedén megtartotta a 3. helyét. „Az újraindítás után nem hajtott annyira, mint amire számítottam, ezért azt gondoltam, talán a verseny végére tartogatja az erejét" – mondta Alonsóra utalva. „Utána viszont csak felsorakoztunk egymás mögé – én Sebastiant értem utol, Fernando pedig engem, de igazából egyikünk sem tudott támadást indítani."

Ricciardo a verseny nagy részében műszaki hibákkal küzdött, a motorja folyamatosan ki-kihagyott, a csapatfőnök Christian Horner szerint az akkumulátora kapcsolt le állandóan. „Néha rendben volt a motorerőm, néha pedig nem, de Safety Car után már elég rossz volt a helyzet" – árulta el Ricciardo. „Miután felváltottam, mindig elszállt egy pillanatra a motorerő, majd később visszatért."

„Az ilyen hibák általában elmúlnak az első körök után, de most az egész verseny során kitartottak. Valamennyit biztosan veszítettem vele, de nem tudom, hogy pontosan mekkora hátrányt jelentett" – magyarázta. „Kicsit bosszantó volt, és aggódtam is, mert nem voltam benne biztos, hogy eljutok a célig."