Vágólapra másolva!
Charlie Whiting szerint a kisebb kijelzős kormánnyal versenyző csapatokkal szemben igazságtalan lett volna a tervezett tilalom azonnal bevezetése. Kitart amellett, hogy a pilótáknak segítség nélkül kellene vezetniük az autóikat.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, csak azért döntöttek a rádióforgalom korlátozásának enyhítése mellett, mert a tilalom igazságtalanul hátrányhoz juttatott volna bizonyos csapatokat, de a jövőben akár a korábban felvázoltnál is szigorúbb szabályokat vezethetnek be.

Az FIA kedden közölt részletes listát arról, hogy milyen jellegű rádióüzeneteket tiltanak be a Szingapúri Nagydíjtól kezdődően. Bár egyesek örömmel fogadták a korlátozást, sokan aggodalmukat fejezték ki a szigorú szabályozás miatt, elsősorban biztonsági okokból. A csapatok csütörtökön többórás megbeszélést tartottak az FIA képviselőivel, melynek eredményeképp a szövetség pénteken elhalasztotta a korlátozások jelentős részét, bár a vezetéstechnikai tanácsok már Szingapúrban is a tiltott üzenetek közé tartoznak.

Charlie Whiting elmondta, az eredetileg tervezett tilalom is mindenképpen érvénybe lép majd, viszont azonnali hatállyal igazságtalan lett volna bevezetni a kormánykeréken található kijelzők eltérő mérete miatt. „Azt hiszem, mindenki ismeri a csapatok által használt kétféle kijelzőt – egyszerűen arról van szó, hogy az egyik típus sokkal több információt tud megjeleníteni, mint a másik" – magyarázta. A kisebb kijelzőt használó csapatok olyan adatokat sem tudtak volna közölni, amelyek az autó különböző rendszereinek menedzselését segítik, és ezzel óriási hátrányba kerültek volna a többiekhez képest.

„Utólag már mi is úgy gondoltuk, hogy a korrektség jegyében jobb lenne, ha két szakaszban vezetnénk be a szigorítást" – mondta Whiting. „Amikor részletesen megvizsgáltuk az ügyet, egyértelművé vált, hogy egyes csapatok hátrányba kerülnének – a hardverrel kapcsolatos döntéseiket egy évvel ezelőtt hozták meg, és most nem lennének képesek ilyen rövid távon reagálni a változásokra."

Whiting szerint mindenképpen szükség van a szigorításra Forrás: AFP

Tovább szigoríthatnak

Whiting az enyhítés ellenére továbbra is úgy gondolja, hogy szükség van a tervezett lépésekre. „Szerintünk a versenyzőknek egyedül, segítség nélkül kell vezetniük az autóikat" – mondta. „Nem szabadna nekik olyanokat elmondani, hogy az egyik kanyarban vegyék szűkebbre az ívet, mert túl szélesen fordulnak. Ezt nekik kell eldönteniük, nem pedig a csapattól kell megtudniuk, hogyan teljesítenek a csapattársukhoz képest."

A versenyigazgató szerint a jövőre életbe lépő tilalom akár a vártnál is több területet érinthet. „Az a tervünk, hogy még messzebbre vigyük a korlátozást, és a versenyzők által kapott technikai segítségre is kiterjesszük. Ez nyilvánvalóan nehezebb lépés lesz – a legegyszerűbb az lenne, ha kivennénk a rádiókat az autókból, de ennek nem lenne túl jó fogadtatása."

Whiting hozzátette, a sportfelügyelők fogják eldönteni, milyen büntetés jár majd a rádiózásra vonatkozó előírások megszegéséért. Úgy véli, a szabálytalankodó csapatokat nem elég pénzbüntetéssel sújtani. „Lehet, hogy 5 másodperces büntetést kapnak majd, ha pedig edzésen történik, akkor a rajtrácson is hátrébb sorolhatjuk őket" – vélekedett.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!