Vágólapra másolva!
A Caterham versenyzője marad Kamui Kobajasi a Szingapúri Nagydíjon, de azt továbbra sem tudni, hogy a szezon hátralevő részében is megtarthatja-e ülését. A japán versenyző ismét legyőzné közvetlen ellenfeleit, a Marussia pilótáit.

Szingapúrban is Kobajasi Kamui foglalhatja el a Caterham csapat egyik autójának ülését, jelentette be a csapat szerdán. A japán pilótát Spában állította félre alakulata André Lotterer ellenében, majd a monzai második szabadedzéstől ismét csatlakozott a mezőnyhöz, és a jelek szerint Szingapúr utcáin is ő bizonyíthatja tehetségét.

„Miután a legközelebbi ellenfeleink előtt végeztem Olaszországban, ismét egy újabb jó csatára számítok a szingapúri pályán" – nyilatkozta. „Remek lesz látni, hogy hol tartunk a fejlesztett autónkkal a Marina Bay pályán, s mivel az utcai helyszíneken bármi megtörténhet, a legjobb formánkat kell nyújtanunk" – jelentette ki.

Kobajasi egyelőre megtarthatta az ülését Forrás: AFP

A Caterham az idén már kétszer cserélt csapatvezetőt, és a pénzhiány miatt pilótafronton is zűrzavar uralkodik a sereghajtó csapat körül. Lotterer spái beugrása után a múlt hétvégén a Formula Renault 3.5 mezőnyében a Hungaroringen rajthoz álló Roberto Merhi is tesztelhette a Caterham F1-es autóját Monzában.

Noha mind Merhi, mind legfőbb riválisa, a Red Bull által támogatott Carlos Sainz Jr. neve felmerült a Caterham versenyzői ülésével kapcsolatban. Mivel a szabályok szerint egy csapat szezononként maximum négy pilótát indíthat, Merhi és Sainz közül csak az egyik próbálhat majd szerencsét a Caterhamnél.

A Hungaroringen Roberto Merhit és Carlos Sainz Jr.-t is megkérdeztük az F1-es folytatás lehetőségéről, de mindketten azt mondták, egyelőre a Formula Renault 3.5 bajnoki címének megszerzésére koncentrálnak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!