Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetséget irányító Jean Todt szerint a csapatnál nincs szükség gyökeres változásokra, hogy az olasz márka visszatérjen a Forma-1 élére. A francia szakember Luca di Montezemolo leváltását is normálisnak látja, miközben a Ferrari már 2015-re koncentrál.

Az elmúlt 20 év során az idén a leggyengébb szezonját teljesíti a Ferrari a Forma-1-ben, ami a korábbi csapatfőnök, Stefano Domenicali és az egész vállalatot irányító Luca di Montezemolo távozását is hozta. Sokan úgy gondolják, hogy a Ferrari manapság olyan rossz állapotban van, mint amikor az FIA jelenlegi elnöke, Jean Todt megérkezett hozzájuk 1993-ban, de ő maga nem így vélekedik.

„Szerintem ma a Ferrarinál nem kell borzasztó sok dolgot helyre tenni" – mondta Todt az olasz Il Giornale című lapnak. A francia menedzser 1999 és 2007 között hat egyéni és hét konstruktőri bajnokságot nyert a Scuderiával, és olaszországi pályafutása vége felé Montezemolót helyettesítve a Ferrari általános elnöke is volt.

„A mostani helyzet egyáltalán nem az, mint amit akkor találtam, amikor 1993-ban megérkeztem. A csapat akkor egy teljesen tönkretett legenda volt" – emlékezett vissza.

Todt Kimi Räikkönennel és Felipe Massával, a Ferrari elnökeként Forrás: AFP/Evaristo Sa

A Ferrari 1991-ben, Alain Prost menesztésének évében volt történelmi mélyponton, de még Todtnak is számos válságos évet kellett túlélnie, mire 1997-től ismét harcban állhattak a világbajnoki címért az akkoriban már Michael Schumacherrel és egy nemzetközi technikai gárdával megerősödve.

„A Ferrarit érő jelenlegi kritikákat megalapozatlannak találom" – jelentette ki a korábbi rali navigátor, aki Peugeot Dakar és Le Mans programját is irányította, majd a Ferrari történetének aranykorát is elhozta, mielőtt az FIA elnöke lett. „Amikor (Fernando) Alonso kiesett Monzában, ő volt a rekorder, a versenyző, aki a legtöbb nagydíjat teljesítette a pontszerzők között" – emlékeztetett. „Amikor én kezdtem ott, már az is csoda számba ment, ha egy autónk egyáltalán befejezte a versenyt."

Már 2015-re koncentrálnak

Bár a monzai versenyhétvégén már benne volt a levegőben, mégis meglepetést okozott, hogy a kudarccal végződött Olasz Nagydíj után Luca di Montezemolo lemondott a Ferrari elnöki pozíciójáról, és a helyét Sergio Marchionne veszi át.

„Montezemolo 23 éve volt elnök, ami igen hosszú idő" – mutatott rá Todt. „Egy adott ponton az ekkora szervezeteknél normális az ilyen jellegű (változás). Én is mindig tudtam, hogy az a szakasz le fog zárulni az életemben."

A vezéráldozattól függetlenül a munka nem áll le a Ferrari berkein belül. A csapat technikai igazgatója azt mondja, Szingapúr után már a 2015-ös autó fejlesztésével foglalkoznak majd.

„Az idény e szakaszában a gyár figyelme már inkább a következő évi autó felé fordul" – mondta Pat Fry. „Ugyanakkor a pályán elvégzett tesztekből még sokat tanulhatunk, ezért számos kipróbálandó alkatrészt és egyéb fejlesztést elviszünk majd az F14 T-hez, ami segíti az ismereteink bővítését a következő évre."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!