Vágólapra másolva!
A DTM vasárnapi futamgyőztese, Pascal Wehrlein már múlt csütörtökön megtett 500 km-t egy F1-es autóval Portimaóban.

A Mercedes hétfőn bejelentette, hogy a DTM legújabb futamgyőztesét, a mindössze 19 éves Pascal Wehrleint előléptette Forma-1-es csapatának tartalékpilótájává. Miután a szezon eleje óta több mint 12 ezer km-t teljesített a szimulátorral fiatal német a múlt csütörtökön már meg is tette első köreit egy F1-es autó volánjánál, amikor 500 km-t vezetett a portugáliai Algarvében.

„Beletelt pár körbe, hogy hozzászokjak a hihetetlen tempóhoz, a nagyon kemény féktávokhoz és a kanyarsebességhez, amelyek mind egy másik dimenziót képviselnek a DTM-hez képest" – ismerte el Wehrlein, aki éppen vasárnap, a Lausitzringen aratta első győzelmét a szériában, előtte pedig az F3 Euro 2. helyezettje, illetve az ADAC Formula Masters bajnoka volt.

Wehrlein 19 évesen lett a Mercedes F1-es tartalékja Forrás: AFP/Patrik Stollarz

„Gyorsan hozzászoktam mindehhez, aztán az összes rövid és hosszú etapomon javítani tudtam, vissza sem akartam menni a bokszba. A teszt egész egyszerűen az autósportban szerzett eddigi legnagyobb élményem volt. Én magam is meglepődtem, hogy mennyire nem voltam ideges – teljesen készen álltam a kihívásra."

A Mercedes F1-es csapatának főnöke, Toto Wolff méltatta Wehrleint, aki az elvárásaiknak megfelelő, magas szinten teljesített a teszten. „Az idén keményen dolgozott a színfalak mögött, a szimulátorunkban, rendkívül fontos szerepet játszva a versenyekre való felkészülés során" – tette hozzá. „Nico (Rosberg) és Lewis (Hamilton) mellett ő ismeri a legjobban az F1 W05 Hybriddel kapcsolatos minden eljárásunkat, ezért nála alkalmasabb tartalékpilótát nem is találhattunk volna."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!