Vágólapra másolva!
Befolyásolja a lehetőségeit Max Verstappen szerződtetése a Toro Rossóhoz, de egyelőre nem foglalkozik az F1-es szerepléssel Carlos Sainz Jr., akit sokan esélyesebbnek tartottak az előléptetésre. Az ifjú spanyol versenyzővel a WSR szombati futamai után beszélgettünk.

Egy komor fiatalember ücsörög a DAMS csapatkamionjában a telefonját nyomogatva a World Series by Renault szombati futamai után. A Formula Renault 3.5 pontversenyét vezető Carlos Sainz Jr. számára nem úgy alakult az első versenynap, ahogy tervezte: bár pénteken még az élmezőnyben autózott, a szombat reggeli időmérőn csak a 14. helyet szerezte meg. Ehhez képest az első futamon elért 4. helye elfogadható, de a spanyol éllovas egyáltalán nem látszik elégedettnek.

A fiatal versenyző ralilegenda édesapja nyomdokaiba lépve az elmúlt évek során következetesen lépdelt előre az utánpótlás kategóriákban. Bár Sainz a Hungaroringen nem tudott felállni még a dobogóra sem, továbbra is vezeti a Forma-1 egyik előszobájának tekinthető Formula Renault 3.5 mezőnyét. A mindössze 16 éves Max Verstappen sokakat megdöbbentő szerződtetéséig a bennfentesek őt tartották a legesélyesebbnek a Toro Rosso egyik 2015-ös ülésének elnyerésére. Sainz viszont azt állítja, egyelőre nem foglalkozik az F1-gyel.

Az ifjabb Sainz F1 felé vezető útját Verstappen torlaszolhatja el Forrás: Red Bull

„Szeretném megnyerni ezt a bajnokságot. Jelenleg ez az egyetlen célom, csakis ez jár a fejemben. Megpróbálom megnyerni a Formula Renault 3.5-öt, és a jó eredményekkel bizonyítani, hogy mire vagyok képes, aztán majd meglátjuk" – mondta az Origo GPhírek-nek.

„Függetlenül attól, hogy mi történik az idén, számos lehetőség fel fog merülni, de őszintén szólva, még nem jutottam el odáig, hogy ezen gondolkodjak. Teljesen az idei győzelemre koncentrálok. Amikor majd Jerezben véget ér a bajnokság, lesz időm mérlegelni a lehetőségeimet."

Verstappen bonyodalmat okoz a Red Bull programjában

A tinédzser Verstappen hirtelen belépése a Red Bull tehetségkutató programjába, és szinte azonnali szerződtetése a Toro Rossóhoz pont az F1 küszöbén álló ifjabb Sainz esélyeit ronthatja a leginkább, akinek jövőre közvetlen elődjéhez, António Félix da Costához hasonlóan nem lesz merre továbblépnie. Pedig a Red Bull protezsáltjai közül ő lehet az első, aki elhódítja a bajnoki címet a WSR-ben: Sebastian Vettel vezette ugyan a pontversenyt, de még a szezon közben átültették az F1-be, míg Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne 2., Da Costa pedig csak 3. lett. az összetettben.

Az egész interjú során kimérten nyilatkozó Sainz azonban nem tűnt különösebben feldúltnak a Red Bull döntése miatt. „Az biztos, hogy befolyásolja a lehetőségeimet, de ez igazából nem foglalkoztat. Neki már minden elő van készítve jövő évre, ami engem egyáltalán nem érdekel, mert számomra az a legjobb, ha megnyerem ezt a bajnokságot. Ha így lesz, a lehetőség úgyis adni fogja magát" – jelentette ki.

Akár egy átlagos tinédzser

Verstappen hirtelen előretörése miatt sokakban felmerült a különböző junior kategóriák létjogosultsága, de Carlos Sainz Jr.-nak nincsenek kétségei, hogy helyesen döntött, amikor fokozatosan lépkedett egyre feljebb a mind komolyabb sorozatokban.

„Az biztos, hogy az eddigi utam során nagyon sokat fejlődtem versenyzőként. A junior programot 15 éves koromban kezdtem – most vagyok 20 –, és ezek az évek nagyon sokat adtak nekem, mert rengeteget tanultam. Úgy gondolom, mindig éppen a legjobb pillanatban tettem meg a megfelelő lépést, és nagyon hálás vagyok a Red Bullnak, hogy biztosították számomra ezeket a lehetőségeket."

„Szerintem jó úton járok, és ideális esetben még sokáig a Red Bull versenyzője maradhat. Nyilván a Forma-1 lenne a legjobb irány, de az kétségtelen, hogy az ember számára nem mindig adott minden alternatíva."

A még nem egészen 17 esztendős Verstappen előlépetésének jogossága nem csupán a felkészültség hiánya miatt kérdőjeleződött meg. Adrian Newey, a Red Bull főtervezője aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy a túl korán az F1-be kerülő fiatalok túl nagy árat fizetnek sikeres pályafutásukért, és magánéletük egy pótolhatatlan szakaszából maradnak ki a versenyzés miatt. Sainz viszont azt mondja, nem szenved hiányt semmiben.

„Jelenleg teljesen elkötelezett vagyok a motorsport és a Red Bull iránt, de a vizsgáimat mindig időben letettem. Elköltöztem Milton Keynesbe, hogy közel legyek a Red Bull gyárához és a szimulátorhoz. Amikor nem versenyzünk, napi négy-öt órát edzek, de ettől eltekintve olyan vagyok, mint bármelyik normális tizenéves. A szabadidőmet a barátaimmal és a családommal töltöm."

Sok tanácsot kap az édesapjától

A spanyol versenyző édesapja, idősebb Carlos Sainz korábbi kétszeres rali világbajnokként, a Párizs-Dakar rali és a Bajnokok Tornája győzteseként tanácsokkal segíti fia pályafutását. Sainz Jr. elfogadja a segítséget, bár elsősorban nem a vezetés terén számít apja tapasztalatára.

„Persze, ad néhány tippet, de nem igazán a vezetéssel, hanem inkább a hozzáállásommal kapcsolatban. Két nagyon különböző szakágról van szó, az viszont biztos, hogy sokat segített nekem, különösen a bajnokká váláshoz szükséges attitűd elsajátítása terén" – magyarázta. „Mindig jól jön, ha az ember számíthat valakire, aki ennyire karizmatikus, mindig mellettem állt, és hasznos visszajelzéseket adott" – ismerte el.