Vágólapra másolva!
Nicolas Prost és Nick Heidfeld ütközéssel végződő balesete megnyitotta az utat Lucas di Grassi előtt, aki az utolsó kanyarban vette át a vezetést, és nyerte meg a Peking utcáin rendezett első Formula E ePrix-t. A tisztán elektromos sorozat nyitófutamán minden volt, ami a klasszikus autóversenyeket jellemzi.

Magyar idő szerint szombaton délelőtt 10 órakor rajtolt el az FIA Formula E bajnokság első futama, a pekingi ePrix. A korábban megtartott időmérő edzésen Nicolas Prost szerezte meg a pole pozíciót, s azt a rajttól vezetve egészen az utolsó kanyarig meg tudta őrizni, amikor a második helyen Nick Heidfeld támadást indított ellene a féktávon. Prost ráhúzta a kormányt Heidfeldre, a két autó összeütközött, majd Heidfeldé a kerékvetőkön átugratva a szemközti kerítésnek csapódott, és fejjel lefelé landolt.

Prost pár órával később a Twitteren bűnbánatot gyakorolt. „Borzasztóan érzem magam az incidens miatt. Miután visszanéztem a videókat, beláttam, hogy én voltam érte a felelős. Egyszerűen nem vettem észre őt, ez szörnyű" – írta. „A legfontosabb az, hogy a barátom, Nick Heidfeld rendben van. Nick, tudod jól, hogy soha nem tennék veled ilyet..."

Daniel Abt, akit utólag hátrasoroltak a 3. helyről Forrás: AFP/Goh Chai Hin

Heidfeld filozofikusan fogta fel a történteket. "Nem vagyok dühös rá, előfordul az ilyesmi" - mondta a verseny után, annak ellenére, hogy az autóból kiszállva még láthatóan indulatos volt. "Jó barátok vagyunk, ugyanazzal a sportkocsival versenyzünk.

A német pilóta nem sérült meg, és a tétovázó sportbírók, valamint a szintén kieső Prost segítsége nélkül kászálódott ki a pilótafülkéből, majd ellenfelét kérdőre vonva tért vissza a boxba. A helyzet pikantériája, hogy Heidfeld és Prost a Le Mans-i Rebellion istállónál csapattársak.

Újszerű hangulat, klasszikus versenyelemek

A szokatlanul sokáig tartó felvezető kör után állórajttal kezdődött a futam, egy rövid időre a pályára hajtott a Safety Car is, és a hosszú egyenesekből, sikánokból és kereszteződésekben kialakított kanyarokból álló utcai pályán több előzésre is sor került.

A sorrendben nagyobb kavarodást a kötelező autócsere okozott,

a verseny második felében volt olyan pont, amikor az első kilenc helyen nyolc egykori F1-es pilóta haladt –, de Nicolas Prost meg tudta őrizni a vezetést. A futam végére azonban Heidfeld annyira közel került hozzá, hogy az utolsó kanyarban támadni is tudta francia ellenfelét.

A baleset miatt az addigi harmadik helyezett Lucas di Grassi örökölte meg a vezetést Franck Montagny és Daniel Abt előtt. Ám a dobogó legalsó fokán végző német versenyzőt a futam után megbüntették, mert jogosulatlanul élt az autó teljesítményét 5 másodperces időtartamig megnövelő Fanboost lehetőséggel, így visszaesett a 10. helyre, amivel a 12. rajtkockából induló Sam Bird,

a Mercedes egykori F1-es tesztpilótája érdemelte ki a 3. helyet.

A közepesen izgalmas futamon a versenyautók olykor láthatóan gyenge tempója és szokatlan hangjuk kelthetett furcsa érzést a nézőkben, akcióban és váratlan eseményekben viszont nem volt hiány. A futam végén történt ütközés ráadásul bőven szolgáltat majd beszédtémát a következő, november 22-én megrendezésre kerülő Malajziai ePrix-ig

A Formula E-ről írt beharangozónkat itt olvashatják.