Vágólapra másolva!
Christian Horner szerint Ricciardo lemaradása túl nagy a tabellán ahhoz, hogy első számú versenyzőnek nevezzék ki. Vettel a Szingapúri Nagydíjra vadonatúj kasztnit is kap a Red Bulltól.

Az Olasz Nagydíj után felmerült, hogy a Red Bull az utolsó hat futamra elsőszámú versenyzővé léptetheti elő Daniel Ricciardót, miután az ausztrál már 60 ponttal előzi meg Sebastian Vettelt a pontversenyben. Ricciardo a tabella 3. helyét foglalja el a két Mercedes mögött, s bár tetemes a lemaradása, egyesek szerint a duplapontos zárófutam és a Mercedesek gyakori hibái miatt akár a bajnoki címre is esélye lehet.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban úgy véli, nem lenne értelme csapatutasítást alkalmazni Ricciardo javára. „Azt hiszem, továbbra is hagyjuk szabadon versenyezni a pilótáinkat" – mondta. „Megbízunk bennünk, hiszen keményen, de rendkívül sportszerűen harcolnak a kerék-kerék elleni csatákban is."

„Óriási a pontkülönbség Daniel és a két Mercedes között" – mondta arra utalva, hogy Ricciardo lemaradása Rosberg mögött 72, Hamilton mögött pedig 50 pont. „Nem lenne értelme beleavatkoznunk a pilótáink versenyébe. Rajtuk múlik, mit csinálnak a pályán."

Vettel idén még egyetlen futamgyőzelmet sem aratott Forrás: AFP

Horner ennek ellenére nem tagadja, hogy lenyűgözi Ricciardo idei teljesítménye, a monzai futam után elsősorban az előzéseit dicsérte. „Szerintem Daniel néhány manővere fantasztikus volt" – áradozott. „Nagyon precízen vezetett."

„Egyik versenyzőnk sem blokkolta a kerekeit, nem rontották el az első sikánt, és egyszer sem kerültek a pálya szélére" – mondta. „Daniel is a legjobbak közé tartozik, pedig az idény előtt sokan kételkedtek az előzési képességeiben."

Újabb kasztni Vettelnek

A Red Bull valóban mindent megtesz azért, hogy végre Vettel is megszerezze idei első győzelmét, ezért az autójuknak kedvező Szingapúri Nagydíjra a német vadonatúj kasztnit kap. Vettel egymás után három versenyen a harmadik különböző kasztnit fogja használni – a Belgiumban használt verziónál ugyanis hibát találtak, ezért Monzában egy másik, korábban használt kasztnit vetettek be.

Horner úgy véli, a szezon utolsó harmada jobban alakulhat Vettel számára, amit az utóbbi nagydíjak időmérőjén mutatott javuló tempója is jelez. „Sebnek nagyon nehéz éve van, de erről nem ő tehet" – mondta a csapatfőnök. „Daniel egyszerűen hihetetlenül jól teljesít, minden elismerést megérdemel azért, ahogy idén vezet."

„Lenyűgöző lesz látni, hogyan alakul majd az év utolsó harmada" – tette hozzá, majd a címvédő monzai teljesítményét is megvédte. Vettel Olaszországban úgy kapott ki Ricciardótól, hogy az ausztrál a verseny nagy részében mögötte haladt, a záró szakaszban azonban a frissebb abroncsain megelőzte őt. „Sebastian viszonylag elégedettnek tűnt az autójával az időmérőn és a verseny első szakaszában. Nem a tempójával volt gond, az eltérő stratégia miatt alakult így a futamuk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!