Nico Rosberg: bűnös vagy ártatlan? - Spái Görbe Tükör

„Kénytelen leszek gondoskodni arról, hogy ne kerüljünk kerék-kerék elleni pozícióba" – vágta rá a feldúlt Lewis Hamilton, amikor a számára katasztrofálisan végződő Belga Nagydíjat követően megkérdezték: legközelebb mit tesz majd, ha közelharcba bonyolódik csapattársával, Nico Rosberggel. Miután hónapok óta kóstolgatták egymást, a Mercedes versenyzőinek első tettlegességig fajuló, nyílt konfrontációjában Hamilton húzta a rövidebbet – legalábbis, ami a pontokat illeti. A pályán kívül igyekezett legalább lélektanilag profitálni a történtekből, szándékossággal vádolva meg Rosberget, hogy a kívülállók szemében ő legyen az erkölcsi győztes.

Hamilton Monaco után az idén már másodszor játszotta ki ezt a kártyát a csapattársa ellen, és a Forma–1-es szaksajtó kemény magjaként működő brit újságírói kommandó célzottan provokatív kérdéseivel csak tovább tüzelte. Megbízhat-e ezek után Rosbergben? Be kell-e vezetni mégis csapatutasításokat a Mercedesnél, ahol éppen az előző futam, a Magyar Nagydíj után szögezték le, hogy nincs szükség rájuk? Noha a sportfelügyelők egyszerű versenybalesetnek minősítették, ezért részletesen ki sem vizsgálták az ütközést, amelyben Hamilton defektet kapott, s ez végül megfosztotta a pontszerzés lehetőségétől, utólag még az is felvetődött, hogy Rosberg állítólagos beismerésére alapozva új nyomozást kellene indítani az ügyben.

De volt-e egyáltalán bármiféle ügy? Elvégre maga az incidens, ha egy pillanatra szándékosan elfelejtjük a kontextust, nem tűnt többnek egy hétköznapi koccanásnál, amelyből a versenypályákon tizenkettő egy tucat. Romain Grosjean vezetőszárnya a rajt utáni első kanyarban ugyanígy szúrta ki Jules Bianchi egyik kerekét. Csak a szerencsén múlt, hogy Sebastian Vettel nem kapott defektet, amikor Fernando Alonso a verseny végén hátulról nekiment. Két futammal ezelőtt, Hockenheimben pedig Hamilton Mercedesének szárnya is a Jenson Buttonnal egy előzési kísérletnél történt ütközés során sérült meg. Az ilyen találkozások a legtipikusabbak közé tartoznak; ez kizárólag azért kapott nagyobb hangsúlyt a többinél, mert a főszereplői a világbajnoki ellenfelek voltak.

A látszatot ugyanakkor nem nehéz Rosberg ellen fordítani. Az afférból végül ő húzott hasznot: bár a belgiumi győzelmet elvesztette miatta, az előnye a 2. helyének köszönhetően így is 11-ről 29 pontra nőtt. Ez az eddigi legnagyobb különbség a Mercedes pilótái között, éppen megegyezik az Osztrák Nagydíj utánival. Persze még Rosbergnek is simán becsúszhat valamilyen költséges technikai vagy vezetői hiba, de a Hamiltonra váró feladat nehézségét jól érzékelteti, hogy még akkor is öt futamba telhet megszereznie a vezetést, ha minden alkalommal nyerni tud, miközben a csapattársa csak második lesz. A dupla pontos idényzáró egyelőre az ő legjobb barátja.

Rosberget azonban nem csupán gazembernek, hanem irreálisan ügyesnek is kellene tartanunk, hogy azt feltételezzük: szándékosan vonta ki Hamiltont a forgalomból. Amikor egy F1-es autó az elejével ütközik, az első szárnya szinte garantáltan megsérül, a másik autót viszont nem feltétlenül rongálja meg, és főleg nem feltétlenül okoz defektet. Érzékletes szemléltető példaként ott volt az Alonso–Vettel-eset, melynek során a Ferrari légterelője összetört, a Red Bull viszont vígan száguldott tovább. A koccanással Rosberg várható vesztesége volt a nagyobb. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a pilótafülkéből nem látszik az első szárny, ezért Rosbergnek röntgenszemmel vagy legalábbis igencsak fejlett hatodik érzékkel kellett volna rendelkeznie, ha pontosan meg akarja célozni Hamilton kerekét. Bármilyen jó az F1-es versenyzők térérzékelése, Rosberg nem lehetett volna biztos benne, hogy kiszúrja azt a gumit, és közben az ő autója nem sérül meg végzetesen például az alá gyűrődő alkatrészek miatt. Túl nagy volt a kockázat.

Egy vezetői hiba anatómiája

Jóllehet, ez az összeesküvéselmélet-hívőket aligha fogja kielégíteni, sokkal valószínűbb, hogy – akárcsak Monacóban, ahol Hamilton szintén szándékossággal vádolta meg az időmérőn történt kicsúszása miatt – egyszerűen hibázott. Az incidenst szerencsére megismételték a külső kameraállásból, valamint Rosberg előrenéző, illetve Hamilton hátranéző belső kamerájából is, ezért alaposan kielemezhetjük azt a szűk 3 másodpercet, amely alatt az egész lezajlott.

A legtöbbet Rosberg kormánymozdulataiból szűrhetjük le. A manőverét az alapozta meg, hogy a domb tetején kb. 6 km/ó-val gyorsabban jött ki az Eau Rouge utolsó szakaszából, a Radillonból, mint Hamilton, ezért az akkor még nem használható DRS nélkül is a nyomában tudott maradni, és a szélárnyékból támadást indított ellene. Hamilton ezt látva azt tette, amit tennie kellett: a hosszú egyenes végén, a Les Combes-nál a belső ívet védte, akárcsak egy körrel korábban Vettellel szemben. Rosbergnek ezért a külső ív maradt.

„Nagyon mélyen belefékeztünk a kanyarba, mert ha korán léptem volna a fékre, ő kívülről mellém ér a következő szakaszon" – magyarázta Hamilton. „Így is rendesen sikerült elfordulnom a szokásos ív mentén, ahogy máskor. Aztán egy erős lökést éreztem. (Rosberg) éppen a holtteremben volt – elég messzire elláttam hátrafelé, és ott nem találtam, de tudtam, hogy mögöttem kell lennie –, ezért tovább követtem az addigi pályámat."

Ahogy befordultak a Les Combes-ba, nagyjából Rosberg jobb első kerekének hátulja volt egyvonalban Hamilton bal hátsó kerekének elejével. Vagyis a kanyar még egyértelműen Hamiltoné volt: ő tartott előrébb, ráadásul belül. Rosberg ekkor még vele közel koncentrikus íven haladt, a kormányt láthatóan jobbra fordította, és csak kisebb, teljesen normális korrekciókat végzett. Hamilton annak ellenére is tényleg a megszokott ponton (a második Emirates hirdetőtábla végének vonalában) kezdett távolodni a belső rázókőtől, hogy belülről, tehát az ideálisnál szűkebben indította a kanyart. Rosberg azonban rendületlenül tartotta az addigi ívét, ezért a két autó közelebb került egymáshoz. Ekkor először gyorsan balra kormányzott, hogy elkerülje az ütközést (ez látható a belső kamerás screenshot 2-es képkockáján), de szinte azonnal vissza is fordította a kormányt jobbra (3-as képkocka). Ekkor történt a koccanás (4-es képkocka).

Rosberg manőverének egyetlen vitatható momentuma volt: vajon miért kormányzott újra jobbra, miután egyszer már balra fordult? Ezzel idézte elő az ütközést, úgyhogy itt, a 3-as képkockában van a kutya elásva. Ez lehetett az a pillanat, amikor – legalábbis Hamilton beszámolója szerint – Rosberg úgy döntött, hogy „bebizonyít neki" valamit.

Hogy mit és miért, arra még később visszatérünk, de létezik egy sokkal kézenfekvőbb s így egyszersmind sokkal valószínűbb magyarázat is. Rosberg talán nem akart mást, mint mihamarabb áthúzni jobbra Hamilton mögött, hogy ne a belső, hanem a sokkal előnyösebb külső ívről fordulhasson rá a kanyar balos részére, így a csapattársa nyomában tudjon maradni. Ez teljesen természetes reakció lett volna tőle (később Alonso is számtalanszor megtette a Kevin Magnussennel folytatott későbbi csiki-csuki közben), csak éppen rosszul mérte fel a távolságot, ezért az autója első szárnya hozzáért Hamilton bal hátsó kerekéhez.

A screenshotokból úgy tűnik, mintha a két Mercedes nagyon közel lett volna egymáshoz, a széles látószög azonban csalóka: a külső képekből jól leszűrhető, hogy az ütközés legfeljebb 8-10 centiméteren múlt. Ráadásul a pilóták szemmagassága sokkal lejjebb van a felső légbeömlőre helyezett kameránál, ezért még annyira sem látják az autójuk elejét, mint azt a képek sugallják.

De mit akarhatott bizonyítani?

Hamilton csalódottsága tökéletesen érthető, mert ő biztosan nem hibázott. Ha az ütközés az után következik be, hogy elkezd balra kormányozni a következő kanyarhoz, lehetett volna némi vaj a fején, de a kritikus pillanatban még mindkét Mercedes jobbra fordult, csak az ív kezdett laposodni kissé. A koccanást egyértelműen Rosberg mozdulatai idézték elő.

Azt, hogy szándékosan, kizárólag Hamilton nyilatkozata támasztja alá, és még ő is meglehetősen kétértelműen fogalmazott. „Éppen most volt egy megbeszélésünk, ahol lényegében azt mondta, direkt csinálta az egészet" – állította Rosbergről. A „lényegében" fontos kifejezés, mert arra utal, hogy ez Hamilton saját értelmezése, nem pontosan az, ami az eligazításon elhangzott. Ami azt illeti, az interpretációját még a Mercedes igazgatója, Toto Wolff is tévesnek tartotta. „Nico úgy gondolta, Lewisnak több helyet kellett volna hagynia neki" – árulta el. „Úgyhogy egy nagyon paprikás hangulatú eligazításon megbeszélték, hogy nem értenek egyet, szándékos ütközésről azonban szó sem volt. Az nonszensz."

Hamiltonnak kétségkívül igaza van abban, hogy „amikor valaki nem egészen fél autóhosszal ért melléd, és te vagy belül, a tiéd az ideális ív. Nem a te dolgod kitérni előle, hogy nagy helyet hagyj neki." A Vettel egy körrel korábbi esetével vont párhuzam viszont sántít. „Ő még előrébb is jutott, de józanul belátta, hogy kívül nem fér el" – állította Hamilton. Csakhogy az egy teljesen más történet volt: Vettel egyszerűen túl későn taposott a fékbe a Les Combes előtt, és azért menekült ki a bukótérbe, mert azzal a tempóval nem tudott volna elfordulni. Rosberg ellenben simán bevette volna a kanyart, ha Hamilton nincs ott.

Megint csak Hamilton szerint „lényegében" azt mondta, „azért csináltam, hogy bebizonyítsak" valamit. „Azt mondta, az egész az én hibám volt. Elkerülhette volna az ütközést, de nem akarta" – állította Hamilton. Ha ez tényleg elhangzott, nem tudjuk, Rosberg pontosan mire célzott vele, de nem különösebben nehéz kitalálni. Bár a spái incidens önmagában csupán egy hétköznapi versenybaleset volt, ahhoz, hogy megértsük a hátterét, a szélesebb kontextust kell néznünk, vagyis azt a folyamatot, amely vasárnap egy ütközésben csúcsosodott ki.

Rosbergnek szigorú értelemben véve tényleg módjában állt elkerülni a koccanást, hiszen ha akár egy röpke pillanatra elveszi a gázt, mielőtt bekormányoz jobbra, biztosan elfér Hamilton mögött. Csakhogy ezzel lendületet veszít, amihez szemlátomást semmi kedve nem volt. A reakcióját a Hungaroringen kapott kritikára adott válaszként is értelmezhetjük: ott azzal vádolták, hogy meg sem próbálta komolyan – még jelzésértékűen sem – támadni Hamiltont, csak passzívan várta, hogy a csapat kérésének engedelmeskedve önként félreálljon előle.

Talán nem volt elég agresszív, de a sérelmet, hogy Hamilton az egyébként nem elég határozott utasítás megtagadásával valószínűleg a győzelemtől fosztotta meg, nyilván nem felejtette el. Hamilton állítása szerint még Spában is azon rágódott – ezt ugyan ő maga cáfolta, teljesen azonban aligha lépett túl rajta. És valószínűleg úgy érezte, eddig csak az ő jóindulatán múlt, hogy nem ütköztek össze a kerék-kerék elleni párharcaik során, például Bahreinben, ahol a verseny végén Hamilton valóban a sportszerűség határait feszegetve verte vissza a támadásait. Rosberg ezt akkor nem tette szóvá, ám ettől még elraktározhatta magában, és eltökélhette, hogy többé nem lesz maradéktalanul együttműködő.

A versenyzők közötti hierarchiaharc éppen arról szól, hogy melyikük tudja rákényszeríteni az akaratát a másikra, ezért érthető, ha Rosberg az asztalra próbált csapni, megmutatva Hamiltonnak, hogy nem mindig úgy táncol, ahogy ő fütyül. Nem ezért ütközött neki, de ezért nem hátrált ki a manőverből egészen addig a pillanatig, amelyet ő az utolsónak hitt, s amelyről kiderült, hogy valójában az utolsó utáni volt. Ha Hamilton emiatt legközelebb óvatosabb lesz, és félrerántja a kormányt, amikor beszúr melléje, Rosberg akarva-akaratlanul elérte a célját, még ha túl drasztikus eszközökkel is. Az autóversenyzés férfias sport, egy kis megfélemlítés simán belefér, amíg nem fajul a másik testi épségének cinikus veszélyeztetésévé. Márpedig ilyesmiről ezúttal szó sem volt; az eleve enyhe koccanás kis sebességnél történt. Ez nem volt Prost/Senna 1989, Senna/Prost 1990 vagy Schumacher/Villeneuve 1997 – Rosberg valószínűleg csak keménykedni akart, de elszámította magát.

Harc a pályán és azon kívül

A verseny után sem keltett éppen olyan benyomást, mint aki jól végezte dolgát. Szemlátomást pontosan tudta, hogy magára haragította a főnökeit, és közben Hamilton számára is kényelmes támadási felületet nyújtott. Ennek ellenére tartotta magát önként választott, már a szezon eleje óta követett politikájához, és a nyilvánosság előtt nem volt hajlandó kiteregetni a szennyest: közvetlenül a verseny után lényegében semmit sem mondott, azon az alapon, hogy előbb meg kell néznie a visszajátszást. Később sem ment bele részletekbe. A szándékosság gyanújára egyáltalán nem reagált, mindössze annyit árult el, hogy az ő verziója teljesen más, mint Hamiltoné. „Jobb, ha nem fejtem ki az álláspontomat, remélem, ezt mindenki tiszteletben tartja. Szeretném a csapat berkein belül tartani a dolgot" – tette hozzá. Később még megjegyezte, hogy egy ilyen esetben természetesnek tartja a vélemények sokszínűségét. „Megértem, hogy a britek többnyire Lewisszal, a németek pedig velem értenek egyet. Ez teljesen természetes" – állapította meg filozofikusan.

Magáról az incidensről pedig azt mondta: „Sajnálom, hogy ütköztünk Lewisszal. Gyorsabb voltam nála az egyenesben, és kívülről megtámadtam, mert a belső ívet védte. Amikor összeértünk, éreztem, hogy az első szárnyam megsérült, és azt hittem, ennyi volt. A következő pillanatban észrevettem, hogy Lewis is bajba került, ami nagyon sajnálatos volt az ő és a csapat szempontjából egyaránt." Hogy ezek krokodilkönnyek-e, azt mindenki eldöntheti maga. Rosberg azonban ezúttal alighanem jobban tenné, ha kivételesen szakítana az erőltetetten hiperkorrekt "nem mondok semmit" stratégiájával, mert a hallgatását könnyű beismerésként értelmezni.

Persze az érthető, hogy nem akar belegabalyodni a csapattársa által szőtt udvari intrikákba. Hamilton következetesen szóbeli hadjáratot folytat az önbizalma ellen – hol arra tesz megjegyzést, hogy a családi háttere miatt kevésbé motivált, hol azt teszi szóvá, hogy nem is igazi német –, és a szándékosság gyanújának felvetésével már előre aláássa Rosberg esetleges vb-győzelmének hitelét. Érdekes lesz látni, hogy a német meddig állja a sarat. Hamilton pályán kívüli aknamunkája akár eredményes is lehet, de pusztán azzal, hogy ilyesmire fecsérli az energiáját, amit pedig a saját szempontjából hasznosabb célokra fordíthatna, önmagát is hátráltathatja. Ezzel nem ellensúlyozza a balszerencséjét a műszaki hibák terén. Mindketten rátalálhatnának az arany középútra: Rosberg beszélhetne többet, Hamilton kevesebbet.

Egyre kínosabb helyzetben a Mercedes

Eközben a csapat menedzsmentje kutyaszorítóba került. Hiába állítja Wolff, hogy adottak az eszközeik a beavatkozáshoz, amikor a kormánykerék a versenyzők kezében van, a bokszutcai irányító központból nehéz hatékonyan dirigálni őket. Kérni, esetleg fenyegetni lehet, de gondoljunk csak vissza, mi történt a Hungaroringen, ahol hiába próbálták félreállítani Hamiltont Rosberg útjából! A retorziókkal csínján kell bánni, mert az sem lehet a céljuk, hogy elbizonytalanítsák valamelyik pilótájukat. Hogy mit tehetnek mégis? Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója szerint semmit. „Sajnálatos, hogy ilyesmire került sor már a 2. körben, de sima versenybaleset volt" – vélte. „Az utóbbi pár futamon sok hasonló történt. Kár érte, és megértem, hogy bosszúsak, mert egy kettős győzelmet veszítettek el miatta, de ilyen a sport. A pilótákat hibáztatni szerintem nem jó politika."

A Mercedes főnökei nem rejtették véka alá az érzéseiket. A csapat ügyvezetői jogkör nélküli igazgatója, Niki Lauda – aki a McLarennél Alain Prosttal annak idején maga is volt részese hasonló belharcnak, ezért pontosan ismeri a dörgést – „teljesen feleslegesnek" minősítette az incidenst. „Leginkább azonban azt nehezményezem, hogy a 2. körben mentek egymásnak" – jegyezte meg közvetlenül a verseny leintése után. „A képek alapján Nico volt a hibás, mert Lewis állt az élen." Wolff még bosszúsabbnak tűnt. „Borzasztóan dühös vagyok, de nem azért, mert két autó összeütközött, hanem azért, mert együtt fektettük le azokat a szabályokat, amelyeket most megszegtünk" – mondta. „Bárkiről is lett volna szó, akár Lewisról, akár Nicóról, mindenképpen úgy érezném, hogy cserbenhagyták a csapatot."

Jogos. Csakhogy az a bizonyos szabály – Hamilton és Rosberg szabadon küzdhetnek, de csak addig, amíg nem ütköznek össze – erősen utópisztikus. Hiába törekszenek arra, hogy ne veszélyeztessék egymást, a csata hevében, amikor csak néhány centi választja el őket a pályán, és a vb-cím mellett a büszkeségük a tét, egy hiba úgyis benne van a pakliban. Még ártalmatlan körülmények között is előfordulnak ilyen koccanások, ezért azt várni, hogy a kiélezett küzdelemben egyáltalán ne botoljanak meg, életszerűtlen. „A világbajnokságért harcolni teljesen más nyomással jár" – mutatott rá Jenson Button. „Amíg valaki nem kerül ilyen helyzetbe, el sem tudja képzelni, milyen érzés. Az ember óriási terhet pakol magára."

A Mercedes vezetőinek most nagyon résen kell lenniük, nehogy túlreagálják a történteket. Szó nélkül nem hagyhatják, mert akkor a versenyzőik legközelebb sem lesznek óvatosabbak. Rosberget muszáj valamilyen fejmosásban részesíteniük, de nem bátortalaníthatják el annyira, hogy teljesen elrettentsék az ésszerű kockázat vállalásától. A mérnökökhöz hasonlóan a versenyzőiket is hagyniuk kell hibázni, és tudniuk kell, hogy néha szükségszerűen fognak is, ami még nem a világ vége. „Az emberek hibáznak, ez része az életünknek" – ismerte el Lauda. „Csak alaposan elemeznünk kell, hogy mi történt." Irreális elvárásokat támasztani a versenyzőkkel szemben semmi értelme nincs.

Erősen kétlem, hogy ez volt Hamilton és Rosberg rivalizálásának csúcspontja. A vb-döntőhöz közeledve lesz még sokkal intenzívebb is, mind a pályán, mind azon kívül. Ám a Mercedes részéről butaság lenne, és a fejvesztett kapkodás benyomását keltené, ha most egy hirtelen hátraarccal mégis csapatutasításokat vezetnének be. Elvégre éppen a Magyar Nagydíj után vonták le a következtetést, hogy nincs szükség rájuk, és ha nem nyilatkozgattak teljesen átgondolatlanul, már akkor is számolniuk kellett a lehetséges következményekkel. Egyetlen ballépés nem változtathatja meg a koncepciójukat.

Mindazonáltal ez két verseny alatt már a második jele volt annak, hogy nem uralják a helyzetet. A Hungaroringen azért bukták el a győzelmet, mert az egyik pilótájuk megtagadott egy eleve vitatható csapatutasítást, Spában pedig azért, mert a másik túl óvatlan volt. Amíg azonban az egyéni összetettben 64, a konstruktőriben 157 pontos előnyük van, felesleges kapkodniuk. A csapatutasításokkal, amennyiben később netán szükségük is lesz rájuk, még bőven ráérnek. Pláne, ha komolyan gondolják, hogy tartoznak a közönségnek a nyílt küzdelemmel.

Ricciardo azonnal lecsapott

A Mercedes nyűgjeiből – immár szokás szerint – Daniel Ricciardo húzott hasznot, aki továbbra is az üldözőboly legmeggyőzőbb tagja. Ezúttal korán, már a 7. körben átvette a vezetést, és utána magabiztosan őrizgette stratégiai előnyét. „Az élen állva főleg a higgadtság a lényeg. Figyelni kell a köridőkre, és közben minél kiegyensúlyozottabb tempóra kell törekedni" – magyarázta. „Amikor hallottam, hogy Rosberg harmadszor is kiáll a bokszba, tudtam, hogy a verseny végén gyors lesz, ezért igyekeztem tiszta és egyenletes köröket futni."

Tökéletesen számított. Rosberg előtt 3,3 másodperccel ért célba, ami azt jelenti, hogy egy-két körön belül sebezhetővé vált volna, még ha a Red Bull szokatlanul kis leszorítóerős beállításainak köszönhetően nem is annyira, mint máshol. Ricciardo olyan hűvös precizitással adagolta a tempót, nem sanyargatva a kelleténél jobban a gumikat, hogy az utolsó körben még ráléphetett a gázra, és a legjobb időeredményét érhette el az egész verseny során. Nem mellesleg végig, különösen a harmadik etapban, feltűnően egyenletesen vezetett.

Pedig a Mercedes fölénye ismét egyértelmű volt. Jóllehet, a friss, lágy keverékű gumiknak is köszönhetően, de Rosberg az utolsó etapjában olyan tempóban menetelt, hogy minden egyes köre legalább 7 tizeddel volt jobb a másik két dobogósénál, Ricciardóénál és Bottasénál. A leggyorsabb körök listáján 1,9 másodpercet vert mindenki másra, beleértve Vettelt és Felipe Massát is, akik hozzá hasonlóan háromszor álltak ki a bokszba.

Ezt a stratégiát is a vitatott ütközés kényszerítette ki. A Mercedes eredetileg mindkét versenyzője számára két kerékcserét tervezett, bár az egyikük állítólag eleve hármat szeretett volna. Csakhogy Rosberg autóján már korán, a 8. körben le kellett cserélni a sérült első szárnyat – ezzel kb. 7 másodpercet vesztett –, aztán egy 9 körrel későbbi elfékezés által okozott vibráció miatt előrébb kellett hozni a második kiállását, így mindenképpen szükség lett egy harmadikra is. A 2. hely ezek után egyszerű kármentésnek minősült.

Rosberg hibázott a Hamiltonnal történt koccanás során, ennél azonban aggasztóbb lehet számára, hogy az idén a Belga Nagydíj volt az első igazán kusza versenye. Gyengén rajtolt, az előzésnél rosszul mérte fel a helyzetet, Vettel mögött elfékezte magát, amitől kisiklott a taktikája, és átmenetileg még Bottasszal szemben is vesztett egy pozíciót. Csak remélheti, hogy egyszerűen gyatra napja volt, mert mindenre az a 29 pontos előny sem lesz elég.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!