Vágólapra másolva!
Az 1997-es világbajnok szerint súlyos gondok vannak a szuperlicensz rendszerrel, ha egy 17 éves versenyző is rajthoz állhat a Forma-1-ben. Verstappen viszont nem aggódik, szerinte a kor ma már nem számít annyira.

A hét egyik legfontosabb híre volt a Forma-1 világában, hogy a Toro Rosso bejelentette a 16 éves Max Verstappen szerződtetését, aki Jean-Eric Vergne helyén indul majd a 2015-ös bajnokságban, mint miden idők legfiatalabb F1-es versenyzője. Az egykori versenyző Jos Verstappen fia idén ősszel lesz 17 éves, és még csak az első szezonját tölti autóversenyzőként (a Forma-3-ban) a gokartos évek után.

Az aktív pilótáknak nem volt baja Verstappen érkezésével, de Jacques Villeneuve nem rejtette véka alá lesújtó véleményét a szerződtetéssel kapcsolatban. „Jelentenie kel valamit annak, ha valaki megszerzi a szuperlicenszet, és nem csak annyit, hogy simán megtett 300 kilométert. Itt valami elromlott. Ez olyan, mintha valaki megkapna minden ajándékot anélkül, hogy megérdemelné. Azt hiszik, hogy valaki annál jobb, minél fiatalabb. Mi lesz a következő? Egy csapat leigazol majd egy 15 évest, hogy megfeleljen ennek?” – nyilatkozta az Autosportnak.

Jacques Villeneuve Forrás: AFP/Jonathan Ferrey

„Ez rossz megközelítés. Cézár és Napóleon már az elejétől kezdve jó volt, de időbe telik, mire valakiből hódító válik. Fel kell építeni. Ez nem azt jelenti, hogy közben tehetségesebbé és gyorsabbá válunk, hanem azt, hogy közben tanul az ember, és férfivá is válik. Ő még csak egy fiú, és ez kockázatos. Nem szoktak 16 éveseket egyetemi tanulmányok nélkül felvenni kórházi orvosnak akkor sem, ha az illető nagyon jó és nagyon intelligens. Meg kell fizetni a tanulópénzt, ki kell érdemelni a lehetőséget, mert csak ettől válik valaki férfivé” – folytatta a kanadai.

Villeneuve szerint Verstappen érkezése akkor sem fog jót tenni a sportnak, ha a holland kapásból sikeres lesz. „Ez a legrosszabb dolog, ami a Forma-1-el valaha történt, mert ennek két hatása lehet. Vagy lebőg Verstappen, vagy pedig egyből sikeres lesz, de akkor az utóbbi azt fogja jelenteni, hogy a Forma-1-nek nincs értelme.”

„Mi válik így a Forma-1-ből? Semmi sem marad belőle, már fog semmi jót sem jelenteni senkinek. Ez most egy nagy adag publicitást jelent a Red Bullnak, de talán még jobb lenne, hogy ha négy évig ráhúznák a fejére a Red Bull bukósisakot.”

Villeneuve azért is aggódik, mert Verstappen éretlensége baleseteket okozhat. „A fiatal versenyzőknek ez csak móka, nem úgy ítélik meg a veszélyes helyzeteket, ahogy a többiek. Emlékszem, amikor a Forma-3-ban versenyeztem 17 évesen, akkor nem úgy gondolkodtam, ahogy később, mert még nem fizettem meg a tanulópénzt.”

Verstappen védi magát

Max Verstappen nem ért egyet Villeneuve-vel, úgy érzi, készen áll a Forma-1-re. „Manapság sokkal korábban kezdik a fiatalok a gokartozást és az autóversenyzést, mint pár évvel ezelőtt. Régebben 19-20 évesen kezdték, manapság 15-16 évesen. Ma sokkal több dolog áll rendelkezésünkre, elég, ha csak az adatokra és a szimulátorokra gondolunk, ezért sokkal felkészültebben tehet meg az ember egy nagy lépést” – nyilatkozta az Autosportnak.

„Én mindig is nagyokat léptem. Nagy lépés volt a gokartról Forma-3-ra váltani, de mindig velem van apám, aki maga is Forma-1-es versenyző volt, mi mindent együtt csinálunk” – folytatta. „Úgy vélem, készen állok rá. A kor csak egy szám. Szerintem a vezetéssel nem lesz probléma, ami gond lehet, az minden más. Az a fontos, hogy egyből gyors legyek a pályán.”

A Toro Rosso azt tervezi, hogy az idei pénteki edzésnapok némelyikén már autóba ülteti a fiatal hollandot, és egyéb tesztlehetőségeket is kínálnak majd neki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!