Vágólapra másolva!
A Red Bull négyszeres világbajnoka szerint azért nem lehet összehasonlítani az idei teljesítményét az ausztrál csapattársáéval, mert neki sokkal többször voltak megbízhatósági problémái.

A Red Bullhoz idén igazolt Daniel Ricciardo 11-ből eddig 7-szer végzett előrébb az időmérő edzéseken, és már 43 ponttal többet gyűjtött, mint Sebastian Vettel, ráadásul két győzelmet is szerzett, míg a német idén még nem tudott futamot nyerni.

"Nem vitatom, hogy ő (Ricciardo) eddig remek munkát végzett, de nekem sok olyan időmérőm volt, amikor valamilyen probléma volt az autómmal" – nyilatkozta Vettel az Autosportnak. "Nem emlékszem mindre, hogy pontosan milyen természetű gondok voltak, de sok időt vesztettünk ezek miatt, még a versenyeken is, ami eléggé frusztráló volt."

"A Forma-1 szép sport, de kegyetlen is tud lenni, amikor nem ad lehetőséget az embernek arra, hogy megmutassa, amit tud. Ezért nem érdekelnek túlságosan az összehasonlítások, mert úgy látom, hogy nem fair összehasonlítani minket. Daniel szerencsésebb volt nálam, a megbízhatóság szempontjából simább éve volt. Nem mondanám, hogy tökéletes éve volt, de sokkal kevesebb problémával küzdött, mint én."

Sebastian Vettel Forrás: Red Bull

Bízik a szebb folytatásban

Vettel sokszor hangoztatta idén, hogy a Renault motor megbízhatóságát és erejét nem tartja megfelelőnek, de úgy véli, ennek ellenére is erős hajrát produkálhat a szezonban, ha a további műszaki gondok elkerülik az istállót.

"Az világos, hogy a szezon második fele nem lesz sima számunkra, mert meg fogjuk fizetni az első felében elszenvedett, motorral és egyéb alkatrészekkel kapcsolatos problémák árát" – tette hozzá a négyszeres világbajnok. "Egyszer majd ki kell cserélnünk ezeket az alkatrészeket, és ekkor büntetést fogunk kapni értük, ami a vezető szemszögéből nem túl jó, de ez benne van a szabályokban, a játék része."

"Ettől eltekintve szerintem sokat fejlődtünk, ha megnézzük, hogy a szezon elején hogyan teljesítettünk, és én mennyire küzdöttem az autóval. Sok gondunk volt a megbízhatósággal, nem vezettem sokat az autót, voltak gondok, amik zavartak, ám ezeket már megoldottuk. Őszintén szólva eddig ez nem a mi szezonunk volt, azonban a potenciál megvan bennünk, csak a szerencse hiányzott. Nem álltak össze a dolgok, de biztos vagyok benne, hogy egy nap megfordul a szerencsénk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!