Vágólapra másolva!
Paddy Lowe technikai igazgató azt mondja, sokan furcsának találták, hogy csapata parancsok nélkül, szabadon engedi harcolni egymással Nico Rosberget és Lewis Hamiltont.

A Mercedes az idény eleje óta határozottan tartja magát ahhoz az elvéhez, miszerint Nico Rosberg és Lewis Hamilton szabadon megküzdhet egymással a pályán, amennyiben nem tesznek kárt a másik autójában. A vb-címre pályázó két versenyző már többször vívott látványos küzdelmet, és eddig nem ütköztek össze.

Paddy Lowe, a csapat technikai igazgatója elmondta, hogy a kívülállók szemében furcsának tűnt/tűnik, hogy nem állítanak fel rangsort a versenyzőik között, és nem befolyásolják felülről a pozícióikat. "Sokan úgy vélik, hogy a politikánk majdnem ellentétes azzal, mint amilyennek lennie kellene. Valószínűleg a Ferrari-korszak miatt gondolják így" - mondta az Autosportnak. "Azelőtt senki sem gondolt csapatutasításokra. A Forma-1 a versenyzésről szól."

"A szezon elején meglepte az embereket, hogy nem alkalmazunk semmilyen csapatutasítást sem. Kritizáltak is bennünket, mintha idióták lennénk, hogy miért nem" - tette hozzá. "Bahreinben már úgy festett a helyzet, hogy 'le kell állítanotok a versenyzőket, nézzétek, mit csinálnak'."

A Mercedes hagyja, hogy versenyzői szabadon megküzdjenek egymással Forrás: AFP

Lowe a megjegyzésével a 2000-es évek elejére utalt, amikor a Ferrari kiemelt státuszban részesítette Michael Schumachert. Hamilton és Rosberg között akadt több kisebb-nagyobb nézeteltérés, de egyelőre úgy tűnik, hogy a viszonyuk nem mérgesedett el.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!