Vágólapra másolva!
Már a csapat versenyigazgatója, Eric Boullier is elismerte, hogy hosszú távra keresnek pilótákat. A nagy nevekre akár várni is hajlandóak, és úgy tűnik, a mélyvízbe az idén bedobott Kevin Magnussen jövője kétségesebb.

A McLarenről egy ideje már köztudott, hogy szeretne egy sztárversenyzőt a kötelékében tudni, amikor a Forma-1-be jövőre visszatérő Honda jóvoltából, az egykori legendás partnerséget felélesztve újra gyári csapattá válik. A probléma az, hogy a nagy nevek zömét még 2015 vagy 2016 végéig szerződés köti jelenlegi alakulatához, bár némelyikük bizonyos feltételek mellett valószínűleg már korábban is távozhat.

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier most először nyilvánosan is elismerte, hogy valóban új emberre vadásznak. „Ha valaki elérhetővé válik a pilótapiacon, megvizsgáljuk, hogy beleillene-e nálunk a képbe" – mondta az Autosportnak. „Nem állítom, hogy le fogjuk cserélni a versenyzőinket, de úgy vagyunk vele, hogy egyelőre kivárunk. Megengedhetjük magunknak."

A McLaren körbenéz a pilótapiacon Forrás: Farkas Péter (Origo)

„Megnézzük, hogy ki szabadul fel a pilótapiacon, mégpedig nemcsak a következő, hanem az azutáni évekre is" – tette hozzá. „A tervünk olyan McLarent építeni, amely hosszú időre a csúcson maradhat, és tisztán kell látnunk, hogy mit fogunk csinálni három, négy illetve öt év múlva."

Magnussen lehet veszélyben

Az Autosport szerint ez azt sugallja, hogy a McLaren hajlandó várni, amíg Fernando Alonso, Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel szabaddá válik, és ha ez csak később következik be, addig rövidtávú szerződést köthetnek valaki mással. A jelenlegi versenyzőik közül Jenson Button helye 2015-ben még annak ellenére biztosnak tűnik, hogy a csapatfőnök, Ron Dennis nemrég jobb teljesítményre ösztökélte, amiért ő nyilvánosan visszavágott.

„Szép munkát végez. Elvárjuk a versenyzőinktől, hogy folyamatosan száz százalékot adjanak bele" – hangsúlyozta Boullier. „Mindenkinek teljesítenie kell, és amikor ez nem jön össze, az néha frusztráló, nehéz elfogadni. Ez azonban mindenkire egyformán érvényes. Teljes erővel kell küzdenünk."

Ha a McLaren megtartja Buttont, értelemszerűen a csapattársa, Kevin Magnussen kerül veszélybe, aki az egyre szaporodó jelek szerint annak ellenére nem lehet nyugodt a jövője felől, hogy az idén a saját tehetségkutató programjukból léptették elő a Forma-1-be. Mika Häkkinen épp a napokban nyilatkozta, hogy a McLaren érdeklődik a finn Valtteri Bottas iránt is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!