Vágólapra másolva!
Szerinte nem könnyű megállítani a Forma-1 nézettségének csökkenését, és a mai fiatalok különben is inkább a strandon, mint a pálya mellett akarnak lógni.

A Forma-1 néhány kulcsfigurájának csütörtökről szombatra halasztott válságértekezlete előtt Niki Lauda elismerte, hogy a nagydíjak csökkenő nézettségére nem egyszerű hatásos gyógyírt találni. Bár az új turbómotorok vérszegénynek tartott hangja az idén nagy nyilvánosságot kapott, Lauda másban látja a probléma valódi gyökerét.

„A fiatalok manapság inkább a strandon akarnak lógni a barátaikkal, és közben az iPaden akarják nézni a versenyeket. Eközben a versenyzőket nem tekintik hősöknek. Ezt nem könnyű megoldani" – vélte a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli igazgatója. „Túl sok a szabály. Ha valaki átlépi a fehér vonalat, az ellenfele sikítva panaszkodik a rádióban. Ráadásul a pilóták a sajtónak sem nyilatkozhatnak szabadon, néha be kell fogniuk a szájukat. Kritikus ponthoz érkeztünk."

Fontos problémának tartja a versenyzők fölötti túl szigorú kontrollt Christian Horner, a Red Bull főnöke is. „Hagynunk kell, hogy a pilóták szabadabban kifejezhessék magukat, és emiatt ne érjék őket kritikák" – mondta. „Lehetővé kell tennünk, hogy érvényesüljön a személyiségük. Nekik is van véleményük, van karakterük, amiből többet kellene látnunk."

A nagydíjak helyszíni nézőszáma az idén változatosan alakult: a Hungaroringre például kevesebben mentek ki, mint tavaly, Silverstone-ban és a Red Bull Ringen viszont teltház volt Forrás: Farkas Péter (Origo)

Horner szerint az is sokakat zavar, hogy néha úgy tűnik, a futamokon minden túlságosan meg van tervezve. „Pedig nézzük csak meg, hogy olyan körülmények között, mint a Magyar Nagydíjon, (Fernando) Alonso milyen fantasztikus volt! Akárcsak az, ahogy (Lewis) Hamilton felkapaszkodott a mezőny végéről, vagy Daniel (Ricciardo) kívülről előzött, és más hihetetlen dolgokat csinált" – mutatott rá.

Lauda ugyanakkor lát biztató jeleket is, például azt, hogy a Német Nagydíj óta a sportfelügyelők kevesebb incidenst vizsgálnak, és nem feltétlenül büntetnek a pályán történő vitás esetek miatt. Ennek a kedvező hatásai szerinte máris megmutatkoztak. „Még a (hockenheimi) pálya közepén álló Sauber is izgalmas volt. Ha beküldik a Safety Cart, mindenki unatkozott volna" – mondta.

„Tehát már Hockenheim is előrelépés volt, a Hungaroringen pedig ki sem vizsgáltak több olyan eseményt, aminek korábban utánanéztek volna. Ez a helyes irány."

A Mercedes már kipróbált egy „trombitakipufogót", amellyel a motor hangját próbálták erőteljesebbé tenni, s bár az nem vált be, Lauda annak ellenére újabb kísérletet ígért, hogy a téma mostanában lekerült a napirendről. „A Mercedesnél már megígértük (Bernie) Ecclestone-nak, hogy teszünk még egy próbát a hangerő növelésére" – árulta el.

Az elemzésünk arról, hogy miért csökkenhet a Forma-1 nézettsége, itt olvasható.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!