Vágólapra másolva!
Ahogy anno Kimi Räikkönen idején, most is azt tanácsolja a csapatnak, hogy igazoljon le egy finnt. Bottas Coulthardra is jó benyomást tett.

Mika Häkkinen azt állítja, honfitársa, Valtteri Bottas kelendő lett a pilótapiacon. A Williams finn versenyzője – akinek többek között a kétszeres világbajnok egyengeti a pályafutását – az előző négy futamból hármat a dobogón fejezett be, s ezzel az összetettben megelőzte a címvédő Sebastian Vettelt.

„Jelenleg két felkapott név van az F1-ben: Bottas és Ricciardo" – mondta egy szponzornak, a Hermesnek adott interjújában Häkkinen, azt állítva, hogy a McLaren is érdeklődik a Williams legújabb csillaga iránt, ami „teljesen természetes."

„Egyrészt Valtteri még fiatal versenyző, nem régóta van az F1-ben. De nem csupán a gyorsasága miatt érdekes" – vélte. „Képes a csapat többi tagját is motiválni, a sikerhez elengedhetetlen atmoszférát teremtve."

„Érdeklődnek iránta, ami örömteli. Meglátjuk, mi lesz a sorsa."

Bottas iránt a sajtó is egyre nagyobb figyelmet tanúsít Forrás: Farkas Péter (Origo)

Egykori McLaren-es csapattársa, David Coulthard már azt is sokatmondónak tartja, hogy Häkkinen, aki „nem dolgozik együtt sok emberrel", felkarolta Bottast. „Három dobogós helyezést szerzett, és meggyőzőbb teljesítményt nyújt a nagyon jó képességű Felipe Massánál" – mutatott rá Coulthard.

„Valtteri kicsit olyan, mint Mika: tökéletesen szenvtelen, ami a csata hevében sokat segít" – tette hozzá. „Mindenképpen oda kell figyelni rá a jövőben, bár amíg nem kerül ilyen helyzetbe, senkiről nem derül ki, hogy képes-e megbirkózni a világbajnoki küzdelmet kísérő nyomással."

Nyílt titok, hogy a McLaren legalább egy új versenyzőt keres abból az alkalomból, hogy 2015-től újra a Honda gyári csapata lesz. Bár Jenson Button ülése valószínűleg nagyobb veszélyben forog, vannak, akik szerint az újonc Kevin Magnussen sincs biztonságban.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!