Vágólapra másolva!
Végre hivatalosan is megerősítették, hogy Luca Marmorinit menesztették a motorrészleg éléről. A kasztni fejlesztéséért továbbra is James Allison felel.

A Ferrari csütörtökön kisebb átszervezést jelentett be a Forma-1-es csapatánál. Az elektronikai és motorrészleg vezetőjét, Luca Marmorinit menesztették – bár erről régóta keringtek hírek a paddockban, hivatalosan csak most erősítették meg –, és a helyére ügyvezető igazgatóként Mattia Binottót nevezték ki.

Marmorini rutinos szakembernek számít, hiszen eredetileg még 1990-ben csatlakozott a Ferrarihoz, és a Toyota F1-es programjánál tett kitérő után öt évvel ezelőtt visszatért hozzájuk, akkor Gilles Simon helyét foglalva el.

Mai közleményében a Ferrari kitért rá, hogy az autó fejlesztéséért továbbra is a technikai igazgató, James Allison felel, és közvetlenül alá a kasztni főtervezője, Nick Tombazis, valamint a hajtásláncé, Lorenzo Sassi van beosztva.

A maranellói istálló áprilisban kinevezett új csapatfőnöke, Marco Mattiacci éppen a napokban jelentette ki, hogy beazonosította a „gyenge és erős pontokat." Nemrég felröppent hírek szerint az átszervezésnek áldozatul esik a kasztniért felelős igazgató, Pat Fry is, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!