Vágólapra másolva!
Egy nagy buli, John Button születésnapi koccintása fájóan hiányzik az idei Forma-1-es hétvégéből a Hungaroringen. Jenson Button rózsaszín sisakkal és néhány érzelmes mondattal tisztelgett a januárban elhunyt édesapja előtt.

Jenson Button Silverstone után a Hungaroringre is egy feltűnő, rózsaszín sisakkal érkezett. A színválasztással az édesapja, a januárban elhunyt John Button előtt tiszteleg, aki vasárnaponként szigorúan rózsaszín ingben szurkolt a fiának, amióta csak megvetette a lábát a Forma-1-ben. John Button a Magyar Nagydíj napján ünnepelné a 71. születésnapját.

„Nemcsak a születésnapja, hanem minden nap nehéz az apám nélkül, mert amikor valakinek olyan édesapja volt, mint nekem, akkor egész évben rengeteg érzelmes pillanatra emlékezhet . Ugyanakkor ezek a pillanatok mosolyt is csalnak az arcomra, mert ő annyira különleges volt. Őrülten hiányzik nagyon sok embernek, de különösen a családjának. A születésnapján iszom egy pohár pezsgőt az emlékére, és remélem, olyan eredményt érek el, amire büszke lenne” – mondta Jenson Button az édesapja születésnapjának az előestéjén.

Egy évvel ezelőtt itt, a Hungaroringen koccintottunk a 70 éves szülinapi buliján. Nem volt egy szűk körű rendezvény: a paddockból nagyon sokan úgy érezték, hogy ott a helyük, és abból a Törpapa alakú tortából nekik is jár egy szelet – Törpapa volt John beceneve - , mert egy olyan embert ünnepeltek, aki fontos volt nekik és az egész Forma-1-es közösségnek. Fél évvel később, röviddel az után, hogy a halálhíre megjelent a sajtóban, a Forma-1 aktív és visszavonult versenyzői, csapatfőnökök és szakújságírók, világbajnokok és fiatal tehetségek ontották magukból a megrendült üzeneteket. Egy évvel később pedig a mogyoródi paddockban fura hiányérzetünk van. Aztán ránézünk Jenson Button különleges rózsaszín sisakjára, és beugrik az a rózsaszín ing, amelyen rendszerint a kelleténél eggyel több gomb volt kigombolva.

Nehéz megfogalmazni, hogy John Button mennyire magától értetődő, fontos és az idén már fájóan hiányzó szereplője volt a Forma-1-es paddocknak. Ahányszor keresztezték egymást az útjaink – és ez a Magyar Nagydíj hosszú hétvégéjén elég sokszor előfordult – mindig odabiccentett egy huncut mosollyal. A tekintete mindig tele volt élettel.

Button rózsaszín sisakkal versenyzett a hétvégén Forrás: Farkas Péter (Origo)

Nem volt a menedzser típusú apa, mint Anthony Hamilton, de nagyon is benne volt a fia Forma-1-es karrierjében. Nem szólt bele semmibe, de ha szükség volt rá, mindig kéznél volt, és ez felbecsülhetetlen plusz egy Forma-1-es versenyző életében.

John Button fia Forma-1-es karrierjének mindössze egyetlen versenyét hagyta ki, azt is betegség miatt, vagyis elképesztően sokra utazott el, ha azt vesszük, hogy a 2009-es világbajnoknak ez már a 14. szezonja. Igazi jutalomjáték volt ez egy apának, mint ahogyan a nyugdíjas éveket is aligha lehetett volna irigylésre méltóbb módon eltölteni, mint ahogy John Button tette: a Forma-1-es naptár ritmusában járta a világot, a közbeeső időt pedig Dél-Franciaországban ütötte el, és valószínűleg kiélvezte minden percét.

Jenson Buttonnak nemcsak azért borzalmasan nehéz a szezonja, mert a McLaren nem épített egy ütőképes autót, hanem azért is, mert bármerre néz a paddockban, az apja árnyékát látja. Ahogyan mi is.