Vágólapra másolva!
A nehéz körülmények ellenére sokkal jobban élvezte a Magyar Nagydíjat, mint az eddigi futamokat. A 6. hely ugyanakkor nem sokat jelent számára, sokkal jobb eredményekre vágyik.

Kimi Räikkönen idei egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a Magyar Nagydíjon, ahol a 16. helyről indulva a 6. pozícióban intették le a futam végén. A finn elismeri, hogy a trükkös körülmények is hozzájárultak az eredményéhez, de ezúttal az autójával is sokkal elégedettebb volt, mint az elmúlt versenyeken.

„Nehéz volt a mai futam, de sokkal jobban szórakoztam, mint az előzőeken" – ismerte el Räikkönen, akinek eddig két 7. hely volt a legjobb eredménye a 2014-es idényben. „Most jónak éreztem az autómat, a tempóm is rendben volt, és úgy éreztem, keményen hajthatok."

Räikkönen látja a fejlődés jeleit a Ferrarinál Forrás: Farkas Péter (Origo)

A finn elmondta, a katasztrofálisan alakult időmérője után a 6. hely volt a legtöbb, amiben reménykedhetett, bár a futamon több tényező is nehezítette a dolgát. „A rajtom jól sikerült, de utána értékes időt veszítettem egy Sauber mögött, majd akkor is, amikor utolértem (Felipe) Massa Williamsét" – magyarázta. „Egyszerűen nem tudtam elmenni mellette. Itt amúgy sem könnyű előzni, az autónk pedig nem elég gyors az egyenesekben."

Räikkönen elmondta, Fernando Alonso második és az ő hatodik helyével a Ferrari nagyszerű eredményt ér el, de túlságosan azért nem szabad örülniük. „Látjuk a javulás jeleit, de még mindig számos terület van, ahol rengeteget kell fejlődnünk" – vélekedett. „Nagyon nehezen indult az idényünk, de remélhetőleg az év második fele jobban fog alakulni. Bízom a csapatban, és úgy érzem, jó irányba haladunk."

Noha a versenyével elégedett volt, Räikkönen elárulta, hogy a helyezésének nem tud különösebben örülni. „A hatodik hely igazából semmit nem jelent számomra – azért vagyok itt, hogy versenyeket nyerjek" – jelentette ki. „Pontokat szereztünk, de még nagyon messze vagyunk attól a pozíciótól, ahol lenni szeretnénk, ezért csalódott vagyok."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!