Vágólapra másolva!
Át akarják venni a 2. helyet a bajnokságban, és Rob Smedley úgy véli, hogy a soron következő helyszíneken közelebb is kerülhetnek ehhez a célhoz. A Hungaroring papíron nem kedvez az autójuknak, ám a csapat bízik a kifejezetten ide szánt fejlesztésekben.

Az idény eleji malőrök után az előző versenyeken már eredményekben is megmutatkozott a Williams ereje, így a csapat felkapaszkodott a 3. helyre a konstruktőri rangsorban. Németországban a Ferrarit előzték meg, és a szezon második felében 67 pontos hátrányt kellene ledolgozniuk a Red Bull-lal szemben ahhoz, hogy átvegyék a 2. pozíciót a Mercedes mögött.

Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős mérnöke szerint ez nem tűnik lehetetlen vállalásnak. "Úgy vélem, ezt a célt kell kitűznünk" - felelte arra a kérdésre, hogy utolérhetik-e a Red Bullt. "Nagyon gyors az autónk, és lenyűgözően sokat fejlődtünk. Budapesten még egy szinttel feljebb léphetünk, Spa és Monza pedig két olyan pálya, amely egyértelműen illik az autónkhoz."

A Williams a konstruktőri összetettben is megelőzné a Red Bullt Forrás: Williams

Az utóbbi két aszfaltcsíkon sok a padlógázos szakasz, így a Mercedes motorjával hajtott FW36 volánjánál Felipe Massa és Valtteri Bottas jó esélyekkel indul.

A Hungaroringtől sem félnek

A Hungaroringen ellenben alig vannak egyenesek, és a tapadás az autó hátsó tengelyén, illetve a jó kigyorsítás nyom sokat a latba, ami az eddig látottak alapján nem kedvez igazán a Williamsnek. Smedley viszont elmondta, hogy a hétvégi versenyre speciális fejlesztésekkel készülnek, amelyektől a lendületük megőrzését várja.

"Azonosítottuk azokat a területeket, amelyeken fejlődnünk kell ahhoz, hogy Budapesten is versenyképesek legyünk. Eddig az összes kitűzött célt elértük a fejlesztéseink terén" - közölte. "Biztosra veszem, hogy elfogadható marad az autónk tempója."

"Beszélhetünk arról, hogy melyik pálya fekszik nekünk, melyik nem. Mondhattuk volna, hogy Németországban nem leszünk erősek, mégis jól muzsikált az autónk, és szép eredményt értünk el."

Bottas Hockenheimben 2. lett a két Mercedes között, zsinórban harmadszor a dobogóra állva. Utoljára négy fordulóval ezelőtt, Kanadában fordult elő, hogy egy Red Bull a legjobb Williams előtt tudott végezni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!