Vágólapra másolva!
Korábban 2016 végéig írt alá a maranellóiakhoz, de a szerződés egyik záradéka alapján már az idei szezon végén távozhat a csapattól. Sajtóértesülések szerint nem muszáj maradnia, amennyiben a Ferrari nem végez a konstruktőri tabella első három helyének valamelyikén.

Noha Fernando Alonsót 2016 végéig szerződés köti a Ferrarihoz, valójában mégis előfordulhat, hogy a következő szezontól más csapatnál fog vezetni. Ennek oka az, hogy a legtöbb versenyző szerződésében található olyan - általában nem nyilvánosságra hozott - záradék, amelynek értelmében a felek útjai idő előtt szétválhatnak, ha valamelyikük nem nyújt megfelelő teljesítményt.

Olasz sajtóértesülések szerint Alonso és a Ferrari megállapodásában is szerepel ilyen lehetőség. Az Autosprint információi alapján a maranellóiak aggódhatnak, hogy már az idei év végén elvesztik sztárversenyzőjüket, aki az utóbbi években rendszeresen erőn felül teljesített az autójával: az olasz lap úgy tudja, hogy Alonso szabadon távozhat, amennyiben a Ferrari nem végez a konstruktőri bajnokság első három helyezettje között 2014-ben.

Alonso valószínűleg szabadon távozhat a Ferraritól Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Márpedig ez reális lehetőség, hiszen a csapat a hétvégi Német Nagydíjon a harmadik pozícióból visszacsúszott a negyedikbe, és jelenleg nem tűnik valószínűnek, hogy a közeljövőben megelőzhetné az eddig 72 ponttal többet gyűjtő Red Bullt, vagy a lendületben lévő Williamst. 2010 óta, amikor Alonso a Ferrarihoz igazolt, az istálló mindig befért a legjobb három közé.

Már a Mercedesről is pletykálnak

A Ferrari mindazonáltal pont meghosszabbítani szeretné a spanyol pilóta szerződését, állítólag 2019-ig, de Alonso egyelőre nem tervez ennyire előre, és inkább a jelenlegi helyzet javítására koncentrál. Azt korábban már kijelentette, hogy nem elégszik meg eddigi két vb-címével.

A sajtó elsősorban a McLarennel hozta összefüggésbe Alonsót, amely a Honda motorjaira váltva szeretne legalább egy sztárversenyzőt a soraiban tudni a következő idénytől. Náluk elméletileg mindkét pilótát lecserélhetik 2015-re, ugyanis a csapat részéről elmondták, hogy Jenson Button és Kevin Magnussen helye sem biztos.

Az Autosprint értesülése szerint ugyanakkor Alonso következő állomása a McLaren helyett a Mercedes lehet, amelyhez már alá is írt - ez kissé vadnak hangzik annak fényében, hogy Nico Rosberg szerződését alig egy hete hosszabbították meg, és Lewis Hamiltonnak is hátra van még egy éve a kontraktusából. Az viszont igaz, hogy a brit még nem kezdett tárgyalni a folytatásról, és róla is pletykálják, hogy akár már jövőre visszatérhet a McLarenhez.

Ricciardo nem vágyik a Ferrarihoz

Szinte mindegyik versenyző elismeri, hogy karrierje csúcsát az jelentené, ha a Ferrarinál vezethetne - a Red Bull kötelékében lévő Daniel Ricciardo azonban nem tartozik közéjük, még úgy sem, hogy édesapja révén olasz felmenői vannak. "Sok versenyzőnek biztos ez az álma, de szerintem az áll a hátterében, hogy a szüleik imádták a Ferrarit a nagyszerű múltja és hagyományai miatt" - mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

"Az olasz származásom inkább csak a gasztronómiai ízlésemben jelenik meg. Imádom az olasz kaját, főleg amikor keményen edzek, és rendesen ehetek."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!