Vágólapra másolva!
A címvédő az idény elején keményen kritizálta a reformált Forma-1-et, többek szerint ezért is látogathattak ki kevesen az idei Német Nagydíjra. A hockenheimi pálya főnöke úgy véli, számos tényező hozzájárulhatott az alacsony nézőszámhoz.

A tömött lelátók előtt zajló Kanadai, Osztrák és Brit Nagydíjak után feltűnő volt, mennyivel kevesebben látogattak ki a múlt hétvégi Német Nagydíj helyszínére, Hockenheimbe. Toto Wolff már pénteken hangot adott az alacsony nézőszám miatti aggodalmának, miután a szabadedzéseket rendkívül kevés rajongó kísérte figyelemmel a pálya mellől. Szombaton és vasárnap természetesen jóval többen látogattak ki Hockenheimbe, a nézőszám azonban így is 10 ezer fővel csökkent a legutóbbi, 2012-es adatokhoz képest.

Mivel a Német Nagydíjra annak ellenére voltak kevesebbek kíváncsiak, hogy idén is egy hazai versenyző, Nico Rosberg vezeti a világbajnokságot, sokak szerint ki kell deríteni, mi okozhatta a nézőszám csökkenését. A találgatások persze már beindultak: Christian Horner szerint „a németek még nem heverték ki a másnaposságukat a foci-vb döntője után", míg mások komolyabb okokat próbáltak keresni.

A Mercedes-főnök Toto Wolff szerint az elmúlt négy év világbajnoka, Sebastian Vettel is okolható a látogatottság visszaeséséért. A német ugyanis az idény elején többször is élesen kritizálta az idei szabályokat – a V6-os turbómotorok hangját nemes egyszerűséggel „sz*rnak" nevezte, és rámutatott, hogy a helyszínen sokkal kevésbé lesznek élvezhetőek a versenyek.„Ez valóban nem segített" – mondta Wolff. „Az év elején becsmérlően beszéltünk a Forma-1-ről, ebben sokan hibásak vagyunk."

Vasárnap is sok üres hely volt a lelátókon Forrás: AFP

Egyetértett Wolff szavaival a hockenheimi pálya tanácsadójaként dolgozó Katja Heim is. „Biztosan nem segített, hogy Sebastian az új szabályok iránt érzett elkeseredettségében számos interjúban elmondta, mennyire rossz most a Forma-1, és hogy már nem is érdemes kilátogatni a versenyekre" – nyilatkozta. „Mivel egy négyszeres világbajnok német versenyzőről van szó, az emberek jobban hittek neki, mint az értékesítést végző embereknek."

A foci-vb is árthatott

A pálya főnöke, Georg Seiler úgy véli, Hockenheimben még nem kell kongatni a vészharangokat, hiszen idén számos tényező egybeesése is hozzájárulhatott a nézőszám csökkenéséhez. „Az Osztrák Nagydíj miatt legalább 5000 nézőt veszítettünk" – mondta. „Nemrég rendezték az olimpiát és a labdarúgó világbajnokságot is. Mostanában a foci-vb volt a legfontosabb sportesemény, és az újságok alig írtak a Forma-1-ről."

„Németország megnyerte a világbajnokságot, és a sportőrült emberek mind Brazíliába vettek jegyet" – vélekedett Bernie Ecclestone is. „Egyszerűen kimerültek ennyi sportesemény után." A nürburgringi pálya tulajdonosa, Carsten Schumacher szintén úgy véli, hogy nem kell aggódni a német nézők távolmaradása miatt. „Tavaly összesen 110 ezer néző látogatott ki a pályánkra" – mondta. „Nem hiszem, hogy általánosságban is beszélhetünk 'németországi problémáról'."

Sokan azonban továbbra is kitartanak amellett, hogy a Forma-1-ben sürgős változásokra van szükség, ha nem akarnak még több nézőt veszíteni. A korábbi versenyző, Gerhard Berger szerint például száműzni kellene a DRS-hez és a dupla pontokhoz hasonló „értelmetlen" előírásokat. „A nézők nem fogadják el a mesterkélt izgalmakat" – jelentette ki. „A Forma-1-et túlszabályozzák, és már nem elég kemény sport."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!