Vágólapra másolva!
Hockenheimben viszont még elérhetetlennek érezte a Mercedes tempóját. Massa nem érezte tökéletesnek a beállításait, de elégedett az időmérőn elért eredményével.

Noha a pénteki szabadedzéseken a Williams még nem remekelt, szombaton ismét bebizonyították, hogy a Mercedes mögött jelenleg övék a mezőny második leggyorsabb autója. Lewis Hamilton balesete után ezért a nagyszerű kört futó Valtteri Bottas befért Nico Rosberg mellé az első sorba, Felipe Massa pedig a harmadik helyről vághat neki a Német Nagydíjnak.

Noha Bottas mindössze 2 tizeddel maradt el Rosberg idejétől a Q3-ban, a finn nem hiszi, hogy a Williamsszel meg lehetett volna verni a Mercedest az időmérőn. „Szerintem még mindig előttünk járnak. Az utolsó körömben egyetlen hibát sem vétettem, nagyon jól sikerült. Úgy érzem, ma mindent kihoztam az autómból" – nyilatkozta a finn, aki zsinórban a harmadik dobogós helyezésére tör Hockenheimben.

"Tudtuk, hogy a pénteki tempónk miatt nem kell aggódnunk. Javítanunk kellett az autónkon, ami sikerült is, jobb lett a balanszunk" - tette hozzá. "Szerintem más csapatok többet foglalkoznak az időmérőre való felkészüléssel az edzéseken, mi viszont inkább csak tesztelünk."

Bottas megint remek kört futott az időmérőn Forrás: AFP

Bottas nem volt csalódott amiatt, hogy lemaradt a pole-ról, „hiszen erre számítottunk", de úgy érzi, a Williams lépésről lépésre közelebb kerül az idényt eddig uraló Mercedeshez. „Nagyon jó érzés ennél a csapatnál versenyezni, hiszen egyértelműen jó irányba haladunk. Arra koncentrálunk, hogy folyamatosan javulni tudjunk. Holnap is megpróbálunk tökéletes munkát végezni, és a lehető legtöbb pont megszerzésére törekszünk."

Massa a beállításokkal küszködött

A csapattársától 3 tizeddel elmaradó Massa nem volt teljesen elégedett az autójával, de örült, hogy a problémák ellenére is sikerült bekerülnie a második sorba. „Nagyon nehéz volt összeraknom egy jó kört, mert nem volt tökéletes az autóm. Nem volt könnyű mindhárom szektorban jó időt futnom, az autóm a kör különböző részein másképp viselkedett" – magyarázta a brazil, aki szerint a szabadedzéseken nem sikerült megfelelően beállítani az autóját.

„Nem volt 100 százalékos az autóm, és Valtteri nagyon jó kört futott. De így is elégedett vagyok az eredményemmel" – mondta Massa, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy a futamon mennyire lesznek versenyképesek. Szerinte kérdéses, hogyan viselkednek majd a szuperlágy gumik a hőségben. „Lehet, hogy több bokszkiállást látunk majd, mint más versenyeken. Az nyilvánvalóan sokat segítene, ha holnap néhány fokkal hűvösebb lenne az idő, ez főleg a mi autónknak kedvezne."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!