Vágólapra másolva!
Ezzel a Red Bull is jól járhat, hiszen a Renault nagyobb figyelmet tud majd rájuk fordítani. A francia gyártó anyagi szempontból sem kerül hátrányba.

Az Autosport megtudta, hogy a Lotus a 2014-es idény után lecseréli a motorszállítóját, és a Renault helyett a Mercedes erőforrásait fogja használni a következő évtől. A Lotus már hetek óta tárgyalásban állt a Mercedesszel, miután a szezon első felében nem voltak elégedettek a francia gyártó teljesítményével. Az Autosport úgy tudja, a szerződés részleteit még nem véglegesítették, de a megállapodás hivatalossá tétele már csak formalitás.

Noha a Lotusnak eredetileg hosszútávú szerződése volt a Renault-val, a franciák F1-es programját a pálya mellől irányító Rémi Taffin szerint nem okoz majd problémát, ha jövőre csak három csapatot látnak el motorokkal. Az ügyfelek számának csökkenésével ugyanis nagyobb figyelmet tudnak fordítani elsőszámú partnerükre, a Red Bullra, amely az idény során többször is élesen kritizálta a munkájukat.

A Lotus elégedetlen a Renault idei teljesítményével Forrás: AFP

„Ez megkönnyítené a Red Bull helyzetét, hiszen jobban érvényesíthetnék az akaratukat, és ezáltal senki nem kerülne hátrányba” – mondta Taffin, aki szerint a Red Bull javulásából a Toro Rosso és a Caterham is profitálhat. „Ha a legnagyobb csapatunk előretör, valószínűleg a többit is húzza majd maga után.”

Taffin amiatt sem aggódik, hogy a Lotus kiesése miatt kevesebb bevételük származik majd a motorokért fizetett pénzből. „Három csapattal persze kevesebb pénz folyik majd be az ügyfeleinktől, de a csökkenés nem lesz olyan mértékű, hogy megakadályozzon minket a következő évekre tervezett munkánk elvégzésében” – nyilatkozta. „A Renault pótolná a kiesett bevételt, és még jobban segítené a sportrészleget, hogy visszatérhessünk a csúcsra.”

A Renault ráadásul számíthat arra, hogy hamarosan ismét négy partnercsapattal dolgozhat. A Forma-1-be a következő években beszállni készülő új istálló, a Forza Rossa ugyanis a tervek szerint a franciák motorjait használná.