Vágólapra másolva!
Helmut Marko szerint a Ferrari is azért gyorsult fel, mert a Shell új üzemanyagát használta Kínában. Akár 3 tizedet is javulhatnak ezzel.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko biztos benne, hogy a Ferrari egy új üzemanyagnak köszönhetően ért el jelentős javulást a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon. Fernando Alonso Sanghajban szerezte meg az olaszok idei első dobogós helyezését, miután a Red Bull mindkét versenyzőjét maga mögé utasította. Marko egyértelműen a Shell új üzemanyag-keverékének tulajdonítja a Ferrari előrelépését, ezért abban bízik, hogy a Red Bull is mielőbb hatékonyabb benzint kap a Totaltól.

„A Ferrari kétségkívül sokat javult Kínában. Új benzinnel versenyeztek – erre hamarosan nekünk is lehetőségünk lesz” – mondta a Bildnek az osztrák, aki még nem tudja biztosan, mikor tudják először használni az új üzemanyagot. „Talán már a következő versenyen, Spanyolországban” – bizakodott.

Kínában nem tudott dobogóra állni a Red Bull Forrás: Red Bull

Marko szerint az új benzinnel „2 vagy akár 3 tizedet” is javulhatnak, „és akkor legalább arra lesz esélyünk, hogy a Ferrari elé kerülünk.” A Red Bull azzal a céllal utazott el Kínába, hogy közelebb kerüljenek az eddigi versenyeket uraló Mercedeshez, de Marko szerint végül a Ferrari ellen sem volt esélyük. „Bármit csinálhattak volna a versenyzőink, vasárnap akkor sem tudták volna megelőzni Fernando Alonsót” – jelentette ki.

A Red Bull számára azért is fontos lenne, hogy minél előbb új üzemanyaghoz jussanak, mert a legújabb hírek szerint a Total jelenleg használt keveréke teszi tönkre rendszeresen az átfolyásmérőket az autóikban.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!