Vágólapra másolva!
Tévedésből egy körrel hamarabb lengették meg a kockás zászlót a kelleténél, ezért a tervezett 56 helyett hivatalosan csak 54 körös lett a sanghaji futam.

Különös eset történt a Kínai Nagydíjon: a kockás zászlót lengető illetékes az 56. helyett már az 55. kör végén meglengette a kockás zászlót az élen haladó Lewis Hamilton előtt a célegyenesben, akit lényegében ez az egyetlen momentum billentett ki az egyensúlyából a futamon. "Furcsa volt. Azt hittem,hogy hallucinálok. Felnéztem egy pillanatra a célegyenesben, és megláttam a zászlót, pedig arra számítottam, hogy hátra van még egy kör" - mondta Hamilton. "Egy másodpercre elvettem a lábam a gázról, de senkit sem láttam a falnál, ezért utána tovább hajtottam. Nagyjából egy másodpercet vesztettem. Megkérdeztem a csapatot, és közölték, hogy nem (ért véget a futam), így mentem tovább."

A Sportszabályzat 43.2-es pontjának értelmében azonban amennyiben a verseny végét jelző jelzést az indokoltnál előbb mutatják, a futamot befejezettnek kell tekinteni, méghozzá az akkori állás alapján, amikor az élen haladó utoljára áthaladt a jelzés előtt a célvonalon. Emiatt a Kínai Nagydíj hivatalosan csak 54 körig tartott 56 helyett, és az 54. kör végi állás számít végeredménynek.

Itt már tényleg ünnepelhetett Hamilton Forrás: AFP

Ez szerencsére nem befolyásolta az élmezőny sorrendjét, mivel az utolsó két körben nem történt helycsere a pontszerzők között. A sorrend egy helyen változott: az eredetileg 17. Kamui Kobajasi előzése érvénytelenné vált Jules Bianchi elleni a baki miatt. Az élmezőnyben mindazonáltal Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas is közel járt ahhoz, hogy előrébb lépjen a 4., illetve a 7. helyről egyet.

Korábban az 1985-ös Brit Nagydíjon fordult elő hasonló baki, de például az 1995-ös Kanadai GP-t is egy körrel előbb kellett leinteni a tervezettnél a pályára özönlő, Jean Alesi győzelmét ünneplő szurkolók miatt. Emlékezetes eset történt még a 2002-es brazil versenyen, ahol a kockás zászló lengetésére felkért Pelé későn eszmélt, és elfelejtette meglóbálni a vászont az élen csatázó Schumacher-testvérek előtt.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!