Vágólapra másolva!
A kijelzőjére pillantva azt hitte az utolsó körében, hogy minden mindegy alapon kockáztathat az utolsó kanyarban, holott valójában jobban állt, mint korábban. Lewis Hamilton kényelmes előnnyel szerezte meg a pole pozíciót Kínában, de kicsit tart a versenytől.

Lewis Hamilton magabiztosan szerezte meg a pole pozíciót a Kínai Nagydíjra, amelynek időmérőjén gyakorlatilag egy percig sem volt veszélyben az első helye. A brit mindhárom fordulóban kiemelkedően a leggyorsabb volt a vizes pályán, és a Q3-ban legalább hat tizedmásodperccel gyorsabb volt mindenki másnál.

"Egyértelműen esőben a legjobb érzés az ilyen eredmény. Nagyon csúszós volt az aszfalt, próbáltam megtalálni a tapadást, és nem hibázni. Kemény időmérő volt, de élveztem. Nagyszerűen ment az autó, bár akad néhány dolog, amin javíthatunk" - nyilatkozta a hivatalos sajtótájékoztatón. A pénteki, időveszteséggel járó problémái miatt például kicsit tart a versenytől.

"Kicsit ismeretlen terepen lesz a futam, mert pénteken szenvedtem az edzéseken. Sokat változtattunk az autón, és még nem próbálhattam ki száraz körülmények között" - mondta. "A riválisaink látszólag közelebb vannak hozzánk esőben, ezért száraz időjárásban bízom."

Lewis Hamilton indulhat az élről Forrás: AFP

Hamilton jó lehetőséget kapott, hogy közelebb kerüljön a bajnokságot vezető, előtte 11 ponttal álló Nico Rosberghez a tabellán, vagy akár meg is előzze: a németet ugyanis a két Red Bull is megelőzte. "Összességében nem volt elég gyors, ez a fő baj" - közölte Rosberg, akit ettől függetlenül nem kerültek el a nehézségek, mert nem érezte jónak a fékeket. Emiatt egyszer elrontotta a hosszú egyenes végi hajtűkanyar féktávját, utolsó körében pedig megpördült a célegyenesre fordulva.

Utóbbi hibáját először nem tartotta súlyosnak, mivel szerinte nem befolyásolta a helyezését. "Túl keményen hajtottam a végén, de amúgy is lassabb voltam abban a körömben (a legjobbhoz képest). Próbáltam egy csoda folytán visszahozni némi időt, de nem sikerült. Nem sokat számított" - nyilatkozta a Sky Sportsnak. A Mercedes hivatalos közleményében ellenben már arról beszélt, hogy a hibás kijelzője tévesztette meg. "Az utolsó kanyarig fél másodperccel gyorsabb voltam (mint korábban), de a kormányomon lévő kijelző azt mutatta, hogy két tizedes lemaradásban vagyok ahhoz képest. Ezért nagy kockázatot vállaltam, és megpördültem, mert tévesen azt gondoltam, hogy nincs vesztenivalóm."

Amennyiben így történt, Rosberg megelőzhette volna a 3. Sebastian Vettelt, akitől majdnem két tizeddel kapott ki.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!