Vágólapra másolva!
Kiestek már a Q2-ben, mert a hűvös időben nem tudták kellően felmelegíteni a gumikat. Eric Boullier elismerte, hogy gyengén teljesítettek.

Jenson Button tudja, hogy nem lesz könnyű dolga a vasárnapi Kínai Nagydíjon, mivel csak a 12. helyet szerezte meg az időmérőn. „Mindig nehéz ilyen körülmények között – állandó problémánk, hogy nem tudjuk a megfelelő mértékben felmelegíteni a gumikat, és ez az itteni hűvös időben még jobban kiütközött” – panaszkodott.

„Nem tapadt be a gumi felülete, amikor eltekertem a kormányt, csak ugrált, rázkódott a pályán. Holnap azért is lesz nehéz dolgunk, mert nyers lesz a pálya, nem fog tapadni a mai eső miatt. Sokan fognak küszködni szemcsésedéssel, nem lehet tudni, hogy mire leszünk képesek. Szerintem szórakoztató futam lesz” – tette hozzá a 2009-es világbajnok.

Jenson Button Forrás: McLaren

Kevin Magnussen csak a 15. helyre kvalifikálta magát. „Nem igazán tudom, mi történt, problémánk volt az általános tapadással. Nem vagyok biztos benne, de talán a gumik nem melegedtek fel eléggé. Hiszem, hogy jobbak vagyunk a 15. helynél, nyilvánvaló, hogy ma nem állt össze minden tökéletesen. A csapat jó munkát végez a folyamatos fejlesztésekkel, de egyik napról a másikra nem lehet nagyot előrelépni” – nyilatkozta a dán újonc.

Eric Boullier csapatfőnök őszinte volt a McLaren teljesítményével kapcsolatban. „Egyszerűen gyengék voltunk az időmérőn. Tudjuk, hogy nincs meg az autónkban a szükséges teljesítmény, de ami a leglényegesebb, hogy nincs elegendő leszorítóereje. Ez mindig jelentős probléma, de esőben végképp legyőzhetetlen akadályt jelent, emiatt nem tudtuk felmelegíteni a gumikat. Jenson és Kevin mindent megpróbált, de mindketten lehetetlen feladatra vállalkoztak.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!