Vágólapra másolva!
A tulajdonos, Gene Haas elismerte, hogy csak így tudnak felkerülni a 2015-ös rajtrácsra. Később már házon belül terveznék a kasztnikat.

Az FIA-tól a múlt héten Forma-1-es licenszt kapó új amerikai csapat tulajdonosa, Gene Haas hétfői sajtótájékoztatóján elismerte, hogy már jövőre csatlakozni szeretne a világbajnoki sorozathoz, ez azonban nem feltétlenül fog sikerülni neki. „Szerintem 2015 túl korán, 2016 viszont túl későn lesz számunkra" – mondta.

A NASCAR-csapatát Tony Stewarttal közösen üzemeltető Haas hozzátette, hogy az F1-es autókat kezdetben nem saját apparátussal akarja építeni, ahhoz ugyanis túl késő van. Akárcsak kezdetben a HRT, a Dallarával lépne együttműködésre. „Nem hozunk létre saját műhelyt" – erősítette meg. „A Dallarával már folytattunk előzetes tárgyalásokat, és ők készen állnak a feladatra. Rendelkezésükre áll egy komplett létesítmény, adottak a tapasztalataik, és amióta az eszemet tudom, benne vannak az autósportban."

„Ostobaság lenne azt állítani, hogy kilenc hónap alatt rájövünk, hogyan kell önállóan kasztnit építeni, és fel is tudjuk venni hozzá a megfelelő embereket. Muszáj kompromisszumot kötnünk a tervezés során. Egyelőre kénytelenek leszünk beérni azzal, amink van."

Haas ugyanakkor idővel önálló konstruktőrré akar válni, és ambiciózus célt tűzött ki maga elé: azt, hogy legyőzze a nagy múltú európai csapatokat. „Tanulni akarunk" – jelentette ki. „Nem úgy akarjuk csinálni, hogy egyszerűen azt mondjuk (a Dallarának), 'építsetek nekünk egy kasztnit!' Delegálni akarjuk hozzájuk az embereinket, hogy megismerkedjenek a munkafolyamatokkal, hiszen idővel konstruktőrré szeretnénk válni."

Gene Haas reklámfelületnek használná az F1-et Forrás: AFP/ /Jared C. Tilton

„Az első autónk nem lesz egészen a Haas Formula terméke. Kezdetben a technológia jelentős részét a partnereink szolgáltatják majd. Később viszont el fogunk jutni odáig, hogy teljesen mi fogjuk készíteni az autót. Képesek leszünk hazai pályán legyőzni az európaiakat."

Az amerikai csapat főnöke az olasz Gunther Steiner lesz, aki 2001-ben a Jaguar Racing ügyvezetője, majd 2006-tól rövid ideig a Red Bull technikai igazgatója volt, és a köztes időszakban megjárta az Opel DTM-programját is. Azt mondta, a „következő négy-hat hétben" eldől, hogy a Haas Formula motorszállítója a Mercedes vagy a Ferrari lesz – igaz, egyes források szerint a német cég már visszautasította őket.

Haas azt mondta, néhány héten belül határoznak arról is, hogy jövőre vagy két év múlva szállnak be az F1-be. „Ez nem lesz könnyű döntés, de ha azt mondjuk, hogy 2015-ben ott leszünk, akkor tartani is fogjuk magunkat hozzá" – ígérte. A csapat székhelye Kannapolisban lesz, bár Olaszországban vagy Németországban később létrehozhatnak egy új összeszerelő műhelyt.

Haas hozzátette, hogy öt éven belül jövedelmező vállalkozássá akarja fejleszteni a csapatát, ami nincs összhangban a többi istálló üzleti modelljével. A Forma-1-et a CNC-marógépeket gyártó cége reklámozására szeretné felhasználni, idővel megduplázva annak forgalmát.

Az F1-be legutóbb 2010-bena kart beszállni egy amerikai istálló, a US F1, amely hiába kapott nevezési jogot, a tervei a megfelelő anyagi fedezet és technikai háttér híján meghiúsultak.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!