Vágólapra másolva!
Az AutoGP első versenyén, Marrákesben az élről esett ki, de a másodikon az utolsó sorból rajtolva is átverekedte magát a mezőnyön, és a harmadik helyig jutott.

Kiss Pál Tamás az idén is az AutoGP-ben folytatja a versenyzést a Zele Racing színeiben, és a sorozat 2014-es szezonjának első hétvégéjén, Marokkóban mindjárt sikerült egy dobogós helyezést is szereznie.

Igaz, ennél még több is benne volt számára a pakliban. Miután az időmérőn a 4. helyet szerezte meg, a szombati futam rajtja után már harmadik volt, majd még egy pozíciót javítva üldözte az élen haladó Kevin Giovesit, lerázva magáról csapattársát, Sergio Campanát. Egy Safety Car-fázist követően a célegyenesre ráfordulva átvette a vezetést, Giovesi azonban az első kanyarnál visszatámadta őt, de elfékezte magát, megcsúszott, és a gumifalba terelte a magyar versenyzőt.

„Sikerült remekül rajtolnom és a tempónk is megvolt ahhoz, hogy a győzelemért harcoljak." – mondta a csalódott Kiss. „Sajnos nem tudtam elkerülni, hogy így érjen véget ez a verseny, mert Giovesi nem hagyott helyet nekem. Meggondolatlan volt, egy buta hibával saját magát és engem is fontos pontoktól fosztott meg. Úgy gondolom, hogy jót csatázhattunk volna a győzelemért, de ez ma sajnos máshogy alakult."

A kiesés miatt Kissnek vasárnap az utolsó sorból kellett indulnia, ahonnan szépen átverekedte magát a tizenhárom fős mezőnyön, és a verseny harmadik leggyorsabb körét megfutva felkapaszkodott a dobogó legalsó fokára. Mindössze 2,4 másodperccel ért célba a 2. helyen végző Szato Kimija, az első futam győztese mögött.

„Nem mindennapi futam volt a mai. Az elejétől kezdve a maximumot kellett nyújtanom, és azt hiszem, meg is tettem mindent a sikerért" – mondta. „Nagyon örülök ennek a harmadik helynek, hiszen mentettük a menthetőt, fontos pontokat gyűjtöttünk, és megmutattuk, hogy mire is vagyunk képesek. Alig várom, hogy újra autóba ülhessek, és a legjobb helyekért harcolhassak! Szerencsére nem kell sokat várnom, mert egy hét múlva Franciaországban versenyzünk."

Az AutoGP idei szezonját nyolc helyszínen, összesen tizenhat futammal rendezik meg. Kiss az első kettő után 12 pontjával az összetett 8. helyén áll, a tabellát a 40 pontos Szato vezeti.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!