Vágólapra másolva!
Ez felháborította a kisebb istállókat. Lehetséges, hogy Ecclestone a csapatokkal akarja felvásároltatni az F1-et: így próbálja megmenteni a hatalmát, mert a jelenlegi tulajdonos, a CVC meg akar válni tőle, ha elítélik a Gribkowsky-ügy miatt.

A Bloomberg értesülései szerint Bernie Ecclestone azon mesterkedik, hogy néhány csapat megvásárolhassa a Forma-1-et jelenlegi tulajdonosától, a CVC Capital Partnerstől. Ezzel az lehet a célja, hogy biztosítsa a sport feletti hatalmát, amelytől a CVC megfosztaná, ha elítélik a müncheni bíróságon ellene folyó, Gerhard Gribkowsky-féle vesztegetési ügyben.

Bár Ecclestone nem árulta el, hogy melyik csapatokról van szó, úgy hírlik, a csoport magját a Red Bull és a Ferrari képezi. „Majd meglátjuk, mi sül ki ebből" – mondta a 83 éves üzletember. „Talán össze tudnak dobni annyit, hogy megvásároljanak egy részt." Ez a terv magyarázatot adhat arra is, hogy Ecclestone éppen a két fenti alakulattal együtt miért kritizálja hangosan az F1 reformjait, bár a Sky Sports bahreini kérdésére, hogy stratégiai okokból le akarja-e értékeltetni a sportot, azt felelte: „Nem igazán."

Közben valószínűleg hatalmi harcot folytat Jean Todttal is, aki nagyobb részt követel az FIA számára a sport bevételeiből, mert elődje, Max Mosley száz évre eladta a kereskedelmi jogokat Ecclestone-nak, mégpedig egy irreálisan alacsony összegért. A politikai huzavona hevében mindkét fél kompromisszumokra kényszerült, és Todt a szahíri hétvégén megerősítette, hogy letett a nagy csapatok által ellenzett költségplafon bevezetéséről.

A kis csapatokat kiborította a költségplafon tervének elvetése Forrás: AFP

Ezt azonban a kicsik felháborodva fogadták. A Saubert irányító Monisha Kaltenborn az Autosportnak azt mondta: „Szerintem rég elmúltak azok az idők, amikor ezt a kérdést el lehetett intézni annyival, hogy akinek nincs pénze, ne versenyezzen. Senki nem érti, miért van szükség ilyen mértékű költekezésre. A jelenlgegi gazdasági helyzetben fontos felelősen kezelnünk az üzleti ügyeinket."

A jelenleg a konstruktőri 2. helyen álló, de a hagyományos élcsapatoknál sokkal kisebb pénzügyi keretből gazdálkodó Force India helyettes csapatfőnöke, Bon Fernley kijelentette, hogy nem törődnek bele a költségplafon mellőzésébe. „Folyamatosan nyomást kell gyakorolnunk annak érdekében, hogy bevezessék, mert amint a Force India is bebizonyította, nem muszáj korlátlanul költekezni a látványos show érdekében" – mondta.

A felvetésre, hogy a költségvetés korlátozása helyett átgondolt szabályokkal kell kordában tartani a csapatok gazdálkodását, Fernley azt felelte: „Mindkettőre szükség van. A szabályok segítsége is jól jön, de a kiadásokat is muszáj megzabolázni. És ezen a véleményünkön nem is fogunk változtatni, mert az istállók üzemeltetését a sport fenntarthatósága érdekében kifizetődővé kell tennünk."

Bár egyes nagy csapatok azzal fenyegetőzve tartják sakkban az FIA-t, hogy a költségplafon bevezetése esetén kiszállnak a Forma-1-ből, Kaltenborn szerint „inkább így is kellene tenniük. Akkor végre befejeződnének ezek a politikai játszmák, és legalább mások is beszállhatnak a sportba."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!