Vágólapra másolva!
A McLarenhez távozó Peter Prodromou helyett a jövőben Dan Fallows irányítja majd a csapat aerodinamikai részlegét. A McLaren újra úttörővé szeretne válni a Forma-1-ben.

Hivatalossá vált, hogy a Red Bull aerodinamikai részlegének főnöke, Peter Prodromou elhagyja a címvédő istállót, és már meg is kezdte az ilyenkor kötelező szabadságát. A McLaren már tavaly bejelentette a neves szakember megszerzését, a Red Bull azonban sokáig ragaszkodott hozzá, hogy Prodromou a szerződése végéig, 2015-ig a csapatnál dolgozzon. Az idény kezdete előtt olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy a Red Bullnak sikerült meggyőznie a mérnököt, aki így mégis marad az istállónál.

A Red Bull azonban szerdán bejelentette, hogy Prodromou már meg is kezdte az ilyenkor kötelező, úgynevezett „kertészkedési szabadságát”, a helyére pedig Dan Fallowst nevezték ki. Fallows régóta a Red Bull aerodinamikai részlegén dolgozik, bár most egy rövid szünet után kezdi újra a munkát a csapatnál. A Red Bull megköszönte az Adrian Newey jobbkezeként is emlegetett Prodromou „értékes hozzájárulását” az istálló sikereihez az elmúlt években.

Prodromou elvesztése nagy érvágás lehet a Red Bullnak Forrás: Red Bull

Az ügyet bonyolítja, hogy a McLaren Fallowst is át akarta csábítani Wokingba, sőt a Red Bull bejelentésére reagálva elmondták, már meg is egyeztek a mérnökkel. A McLaren kivizsgáltatja az ügyvédeivel az esetet, és könnyen lehet, hogy Fallows ügye jogi vitába torkollik. „Dan Fallowst jogilag érvényes szerződés köti a McLarenhez – az ügyet innentől az ügyvédeinkre bízzuk” – jelentette ki a csapat szóvivője.

Egyelőre nem tudni, Prodromou pontosan mikor kezdi meg a munkát a McLarennél, de új csapatánál sokat várnak tőle. A McLaren több neves szakembert is igazolt az elmúlt hónapokban, s bár sokak szerint a gyengén sikerült 2013-as idény miatt változtattak az istálló összetételén, Jonathan Neale szerint inkább a csapat jövőbeni versenyképességét szerették volna bebiztosítani. Az ügyvezető igazgató nemrég elárulta, Prodromou-val már azelőtt elkezdtek tárgyalni, hogy fény derült volna a 2013-as problémákra.

„Azt azért nem mondom, hogy a tavalyi idény nem indított be sok változást. Az az év lehetőséget adott arra, hogy átszervezzük a vállalatot és a csapat szerkezetét, de a színfalak mögött már a jövőnket is megpróbáltuk figyelembe venni” – nyilatkozta Neale az Autosportnak. „Hogyan tudnánk másképp hozzáállni a Forma-1-hez? Hogyan tudnánk újra meghonosítani azt a friss szemléletet, amely a történelem során az F1 úttörőivé tett minket? A jövőben újra úttörők szeretnénk lenni.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!