Vágólapra másolva!
Bár jelenleg senki sem tudja, hogy mivel lehetne vadabbá tenni a motorok hangját, Ecclestone biztosra veszi, hogy előbb-utóbb megszületik a jó megoldás. Örül, hogy a Mercedes is a kezdeményezés mellé állt.

Kicsit fellélegezhetnek azok, akik komoly problémának tartják a mélyen duruzsoló turbómotorok hangját: most már biztos, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a csapatok megoldást fognak keresni a hangerő növelésére. Az örömhírt azonban beárnyékolja, hogy egyelőre nehéznek tűnik a cél megvalósítása, sőt a Renault szerint egyenesen reménytelen.

A motorgyártó úgy véli, hogy a korábbihoz képest alacsonyabb fordulatszám, valamint a gyakorlatilag hangtompítóként működő turbó eleve lehetetlenné teszi a feladatot. Az autók hangjára már hónapok óta panaszkodó Bernie Ecclestone sem ismeri egyelőre a megoldást, de biztos benne, hogy a szakemberek megtalálják.

"Dolgozunk az ügyön, megnézzük, mit tehetünk. Ha tudnánk, megtennénk" - mondta az Autosportnak. "Nem egyetlen személy fog dönteni, hanem egy munkacsoport, amely megoldhatja a problémát. Jelenleg azonban senki sem tudja, hogy mit kellene csinálni." A Mercedes hozzáállását külön megdicsérte.

Nem tudják, hogy hangosíthatnak a motorokon Forrás: McLaren

"Fogadhatnák ellenkezve az ötletet, mondhatnák, hogy semmit sem akarnak csinálni, még beszélni sem róla, mert az övék a legjobb felszerelés. Mégis ők az elsők, akik kimondják, hogy megteszik, ami tőlük telik. Komolyan foglalkoznak az üggyel. Senki se aggódjon - meg lesz oldva."

A Mercedes ugyanis jelenleg vitathatatlanul a legerősebb autóval rendelkezik - ezt a hétvégi Bahreini Nagydíj is tanúsítja -, ezért a technikai feltételekbe való beavatkozásból akár rosszul is kijöhetnek. Toto Wolff, a csapat főnöke szerint ugyanakkor figyelembe kell venni a közönség kritikáit.

"Egyértelmű, hogy más a hang, de vajon ez azt is jelenti-e, hogy jobb vagy rosszabb? Mindenkinek más a véleménye, viszont muszáj odafigyelnünk rá" - nyilatkozta. "Meglátjuk, mit tehetünk, minden lehetséges utat feltérképezünk. Amennyiben lesz közöttük olyan, amelyiket van értelme követni, megvalósítható, és nincs ellentétben a szabályokkal, akkor azt kell választani."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!