Vágólapra másolva!
Sutil, Button és Massa szerint veszélyes lett vezetni velük, mert túl kemény keverékűek, és nem biztosítanak sem elég jó tapadást, sem elég pontos visszajelzést. Rosberg és Grosjean viszont úgy érzi, nem változtak jelentősen tavaly óta.

A versenyzők egy része a Malajziai Nagydíj időmérő edzésén negatívan fogadta az új esőgumit, amelyet a Pirelli tavaly óta áttervezett, másodpercenként 60 literről 65-re növelve a vízkiszorító képességét. Bár ennek és az intermediate-nek egyaránt egy lágy keverék szolgál az alapjául, az autók láthatóan többet csúszkáltak a vizes pályán, mint az elmúlt években, ezért Adrian Sutil felszólította a Pirellit, hogy változtasson a gumikon.

„Nem elég, hogy a szabályok miatt elvesztettünk 20-30 százaléknyi leszorítóerőt, még a legkeményebb keverékű gumikat is hozták el ide" – dühöngött a Sauber pilótája a BBC Radio Five Live-nak az időmérő után. „A keverékeken egyébként is keményítettek, és a leszorítóerő hiánya miatt most nincs tapadás. Esőben amúgy sincs, ráadásul még ez az esőgumi is rossz."

„Össze-vissza csúszkáltunk. És nem csak mi, mert a belső kamerás felvételekből látszott, hogy a többiek is. Mintha raliztunk volna."

Az új esőgumikról hasonlóan vélekedett a williamses Felipe Massa is. „Nekem sem tetszenek. Az első körben nyújtják a legjobb teljesítményt, utána viszont lassulnak a csökkenő tapadás miatt" – mondta az Autosportnak. „Az esőgumi viselkedése és kopása nem megfelelő."

Az időmérőn mostoha körülmények uralkodtak. További képekért kattintson! Forrás: Red Bull

Jenson Button alapvetően egyetértett a kollégáival, bár úgy vélte, a nehézségek inkább a turbómotorok nagy nyomatékának köszönhetők, amely miatt a hátsó kerekek gázadásnál akár 5-ös sebességfokozatban is kipörögnek. Szerinte hűvösebb időben még rosszabb lehet a helyzet.

„Ilyen nagy nyomaték mellett, ha nem tudjuk felmelegíteni a gumikat, nehéz dolgunk van. Nem hiszem, hogy valaha láttam volna annyira hirtelen megcsúszni az autókat, mint ma" – jelentette ki. „Szerintem ennek részben a motorok ereje az oka, részben pedig a kisebb leszorítóerő. Az is lehet, hogy azért, mert régóta nem használták a pályát, és volt rajta egy olajos réteg, de szokatlanul csúszott."

„És a gumik nem adtak kellően folyamatos visszajelzést sem – bizonyos helyeken hamis biztonságérzetbe ringatták az embert. El sem akarom képzelni, mi jöhet hidegebb időjárási körülmények között."

Nincs nagy különbség?

Ugyanakkor nem érezte mindenki jelentősnek a változást a tavalyihoz képest. „Ami engem illet, nem tapasztaltam durva különbséget. Csak nagyobb a nyomaték, ezért a kanyarok kijáratánál kicsit nehezebb adagolni a gázt" – vélte a mercedeses Nico Rosberg, aki a 3. rajtkockába kvalifikálta magát.

Így látta az időmérőn 16. helyezett Romain Grosjean is. „Ezen a pályán meg tud állni a víz" – mutatott rá. „Azt tudjuk, hogy nem ezek a legjobb esőgumik, amelyekkel valaha vezettünk, én azonban nem tapasztaltam túl nagy különbséget tavalyhoz képest. Használtuk az intereket és az esőgumikat is, de egyszer sem úsztunk fel veszélyesen a vízre, vagy ilyesmi, úgyhogy biztonságosak."

A Pirelli sportprogramját irányító Paul Hembery azt állította, az új esőgumik tartósabbak az elődeiknél. „Az extrém körülmények ellenére nem hallottunk semmilyen panaszt arra vonatkozóan, hogy az autók felúsztak volna a vízre, ami komoly eredmény, ha meggondoljuk, hogy ezekhez a radikálisan erős autókhoz egyetlen, a 2010-es Renault-val lebonyolított tesztnap, valamint egy nem tervezett, esős jerezi tesztnap alapján fejlesztettünk új esőgumit" – mondta. „Ez kiemelkedő teljesítmény volt a mérnökeink részéről."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!