Vágólapra másolva!
Legalábbis az Ausztrál Nagydíjon még nem lesz névadó szponzoruk, de Ron Dennis azt ígéri, utána hamar találni fognak egyet. Az új vezérizgató kinevezését nem kapkodja el, annyit azonban elárult, hogy Eric Boullier-t eredetileg meglepő módon éppen az elődje, Martin Whitmarsh kereste meg.

Miközben a Williams bejelentette, hogy új névadó szponzort szerzett a Martini révén, a McLarennek még nem sikerült pótolnia az F1-ből a tavalyi szezon után kiszálló Vodafone-t. A cég vezérigazgatója, Ron Dennis csütörtökön elismerte, hogy a melbourne-i idénynyitón a csapatnak nem lesz névadó szponzora, „de a következő hetekben már mindenképpen" – tette hozzá.

„Hogy miért? Azért, mert határozott meggyőződésem, hogy olyanok vagyunk, mint a Manchaster United" – mondta Dennis, célozva rá, hogy a McLarennek az anyagi feltételekben nem sikerült megegyeznie a potenciális támogatókkal. „Egy gyenge sorozat után az emberek szemében óhatatlanul csökken az árfolyamunk. Én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy mennyit ér ez a cég. Tudom, hogy mit érhetünk el, és a főszponzorral kötött szerződésünk anyagi vonatkozásainak is ezt a tényt kell tükröznie."

Egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan mi lesz a télen leváltott csapatfőnök, Martin Whitmarsh sorsa, erről azonban Dennis sem árult el részleteket. „Húsz évvel ezelőtt én hoztam Martint ehhez a céghez, és közben végig mellettem dolgozott" – emlékeztetett. „Barátok vagyunk, ahogy mindig azok is voltunk. Száz százalékig csakis ránk tartozik, hogy miként oldjuk meg ezt a helyzetet."

Dennis a télen visszavette a hatalmat a McLaren fölött Forrás: AFP/Mauricio Lima

A Lotustól átcsábított Eric Boullier-t hivatalosan egy új posztra – versenyigazgatóvá –, de funkcionálisan Whitmarsh helyére nevezték ki. Dennis elmondta, hogy őt meglepő módon még Whitmarsh kereste meg. „Martinnak elkerülhetetlenül szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy nem működtek a dolgok" – magyarázta. „Bármilyen furcsa, eredetileg én vettem fel a kapcsolatot (Boullier-vel), de szigorúan a cégen kívül, nem hivatalos minőségemben. Velem párhuzamosan Martin is megkereste őt, tehát ebben volt némi átfedés."

Amikor újra ő lett a McLaren Group vezérigazgatója, Dennis kilátásba helyezte, hogy hamarosan az F1-es részleg élére is új vezérigazgatót keres. „A személye kritikus fontosságú a vállalat jövője szempontjából, ezért nem fogom elkapkodni a döntést" – jelentette ki most. „És éppen a fontossága miatt nem egyedül fogom meghozni, hanem a kulcsfigurákkal és a részvényeseinkkel közösen. Ez azonban egyelőre nem szerepel előkelő helyen a teendőim listáján. Pillanatnyilag elégedett vagyok a jelenlegi struktúrával."

Az új vezérigazgató kinevezéséig átmenetileg a csapat ügyvezetője, Jonathan Neale tölti be a posztot, és Dennis nem zárta ki, hogy végleg is ő kapja meg.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!