Vágólapra másolva!
Bár a Pirelli keményített a keverékeken, a nagy nyomaték miatt a hátsó abroncsokat könnyű elhasználni.

Mivel a Pirelli erre az évre megerősítette a gumikat, és keményített mind a négyféle slick keverékén, ezért a jerezi teszten már a pálya érdes aszfaltja ellenére sem volt gond velük, sokan úgy vélték, az idén már nem kell majd különösebben kímélni őket. Ezzel az elmúlt évek egyik legfőbb kihívása szűnt volna meg, miközben a benzinnel való spórolásra helyeződik át a hangsúly. A versenyzők egy része azonban arra számít, hogy a gumik ezután is gondos törődést igényelnek majd.

„Szerintem az idén annak ellenére még nehezebb lesz bánni velük, hogy kicsit keményebbek lettek" – mondta a williamses Valtteri Bottas. „A nagy nyomaték miatt óvatosan kell kezelni a gázpedált. Könnyű átlépni a tapadási határt, és ezzel túlhevíteni a gumik felületét. Ez kicsit trükkösebbé vált, pedig (Bahreinben) még viszonylag hűvös is volt, ezért gondolom, hogy kritikusabb lesz megfelelően bánni a gumikkal."

A Pirelli szerint tartósabbak lettek a gumik, de a versenyzők úgy látják, továbbra is kímélni kell őket Forrás: Pirelli

A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg is egyetértett Bottasszal abban, hogy a hátsó kerekek könnyen kipörögnek. „Ezt nem nehéz elérni. Velem előfordult még az egyenesekben is, és volt rá példa, hogy egy lassú kanyarból kigyorsítva 100 méteres gumicsíkot húztam magam után az aszfalton, ami remek móka, csak éppen a köridőre nincs túl jó hatással."

„A gumikopást kifejezetten nehéz menedzselni. A hátsó kerekeket pillanatok alatt ki lehet pörgetni, gyorsan elkoptatva őket. Ebben tényleg látok kihívást."

A Pirelli sportprogramját irányító Paul Hembery ugyanakkor a múlt hétvégén azt mondta: „Habár a csapatok még csak ismerkednek az új autóikkal, a tesztelés során eddig szerzett adatok azt mutatják, hogy a 2014-es gumik kiszámíthatóbban viselkednek, és tartósabbak is az elődeiknél."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!