Vágólapra másolva!
Az FIA Motorsport Világtanács csütörtöki ülésén többek között arról döntöttek, hogy az autók idéntől nem állhatnak meg a levezető körön, hogy a mintavételhez elég benzin maradjon a tankjukban, 2015-től pedig betiltják a gumimelegítő paplanokat.

A csapatokat, Bernie Ecclestone-t és az FIA-elnök Jean Todtot tömörítő Stratégiai Munkacsoport szerdai, Genfben tartott ülésén felvetett ötleteket jóváhagyva a Motorsport Világtanács (WMSC) csütörtökön több új módosításról döntött a Forma-1 szabályait illetően.

A legfontosabb ezek közül, hogy a versenyzők ettől az évtől kezdve nem parkolhatják le az autóikat a nagydíjak levezető körében azért, hogy a tankban elég benzin maradjon a kötelező mintavételhez. „Ez nem lesz elfogadható indok a megálláshoz" – áll az FIA közleményében.

Tavaly is számtalanszor előfordult, hogy az autókat a túlságosan alacsony üzemanyagszint miatt leállították, miután átszelték a célvonalat, ez azonban idén már nem lesz lehetséges. Így a csapatok az eddiginél nagyobb biztonsági tartalékkal lesznek kénytelenek elrajtoltatni a versenyzőiket, ami a turbómotorokkal együtt újonnan bevezetett 100 kg-os megengedett, eleve neccesnek tartott benzinmennyiség mellett nem ígérkezik könnyűnek.

Nem lehet többé kicentizni a benzint Forrás: AFP

A csütörtökön elfogadott változtatások között szerepel továbbá, hogy a bokszutcai szerelőgárda tagjainak a verseny mellett már az időmérőn is kötelező lesz sisakot viselniük, valamint az idéntől kiosztható 5 másodperces büntetést a pilóták a tervezett bokszkiállással együtt is letölthetik majd. Miután letelik az idő, a szerelőik azonnal elkezdhetnek dolgozni az autójukon, ez az engedmény azonban a 10 másodperces és stop&go büntetésekre nem vonatkozik.

A csapatok tavalyig évente csak kétszer kaphattak felmentést a szerelők pihenését biztosító éjszakai munkastop alól, de 2014-ben a sok technikai újításra, és a meghibásodások azokból eredő nagyobb gyakoriságára való tekintettel hat ilyen jokert játszhatnak ki. Ez a módosítás kizárólag erre a szezonra vonatkozik.

Nehezebb gumik, nagyobb tömeg

Döntöttek arról is, hogy az autók pilótával együtt mért kötelező minimális tömege a tervezett 690 helyett 691 kg lesz. A csekély mértékű, 1 kg-os különbséget az indokolja, hogy az idei Pirelli gumik a turbómotorok nagyobb nyomatéka miatt megerősített kevlárszerkezetből adódóan ennyivel nehezebbek lesznek a tavalyiaknál.

Ezt a módosítást még a Formula One Commissionnek is jóvá kell hagynia, akárcsak a Motorsport Világtanács 2015-re vonatkozóan javasolt módosításait. A minimális tömeget a következő szezontól még tovább, 701 kg-ra emelnék, hogy a nehezebb versenyzők se kerüljenek hátrányos helyzetbe, és betiltanák végre a gumimelegítő paplanok használatát.

Ezt régóta tervezik, eddig azonban a biztonsággal kapcsolatos aggályok miatt mindig elhalasztották, mert a versenyzők attól tartottak, hogy az autók a bokszból hideg gumikon kihajtva több másodperccel lassabbak lennének a normális tempónál, ami balesetveszélyes helyzeteket eredményezne. „Ami minket illet, igen, képesek vagyunk alkalmazkodni egy ilyen módosításhoz, de időre van szükségünk hozzá, mert teljesen át kell terveznünk a keverékeket" – mondta a Pirelli sportprogramját irányító Paul Hembery még 2012-ben.

A WMSC biztonsági okokból indítványozta azt is, hogy 2015-től a kasztni eleje hátrafelé ne emelkedhessen túl meredeken, a csapatoknak pedig költségkímélési célzattal lehetővé tenné, hogy ne maguk tervezzék és gyártsák, hanem másoktól szerezzék be a futóművet és a fékhűtő csatornákat.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!