Vágólapra másolva!
A brit szakember megerősítette, hogy az év végén távozik a csapattól, melynek irányítását még a Honda-korszakban vette át. Paddy Lowe és Toto Wolff foglalja el a helyét, arról még nincs hír, hogy ő máshol folytatja-e.

A Mercedes GP csütörtök reggel megerősítette, hogy Ross Brawn csapatfőnök december 31-én távozik az istállótól.

A brit szakember, aki a Schumacher-korszakban a Benetton, majd a Ferrari technikai igazgatója volt, 2008-ban vette át még a Honda irányítását. Amikor a japán autógyár a gazdasági válság miatt eladta az alakulatot, azt Nick Fry-jal együtt jelképes összegért ő maga vásárolta fel, és a következő évben, Jenson Buttonnal a volánnál megnyerték a világbajnokságot. A McLarentől eltávolodó Mercedes ezután vette meg tőlük a csapatot.

Brawn azt mondta, úgy igyekezett időzíteni a távozását, hogy az az istálló jövője szempontjából a legelőnyösebb pillanatban történjen. A helyét az új szervezeti struktúrában ketten fogják átvenni: az üzleti ügyekért Toto Wolff, a sportszakmaiakért pedig a McLarentől idén szerződtetett Paddy Lowe lesz a felelős. Róla eleve tudni lehetett, hogy Brawn utódjaként gondolnak rá.

Brawn négy szezon után köszön le a Mercedes GP éléről Forrás: Mercedes

„Az év közben megtervezett utódlási folyamatnak köszönhetően már készen állunk rá, hogy Paddy és Toto kettőse átvegye a felelősségeimet" – jelentette ki Brawn. „A Mercedes-Benz Brackley-ben (a csapat főhadiszállásán) és Brixworth-ben (a motorrészlegnél) is sokat fektetett a személyi és infrastrukturális fejlesztésekbe."

„Annak köszönhetően, hogy a két létesítményt egyetlen egységként kezeltük, a csapat 2014-ben kiemelkedően jó helyzetben lesz a sikerhez, és büszke vagyok rá, hogy annak az alapjait én fektethettem le."

A Mercedes idén három nagydíjgyőzelmet aratott, és 2010 óta tartó modernkori történetének legjobb eredményét érte el, amikor Lewis Hamiltonnal és Nico Rosberggel a volánnál a Ferrarit is megelőzve 2. lett a konstruktőri összetettben a Red Bull mögött. Brawn szerint az időzítés a 2014-ben életbe lépő átfogó szabálymódosítások, főként a várhatóan az erőviszonyokat is befolyásoló turbómotorok bevezetése miatt tökéletes.

„2014-ben új korszak kezdődik a sportban. Ezért úgy éreztük, ez a megfelelő pillanat ahhoz, hogy a csapat menedzsmentjének történetében is megkezdődjön a következő fejezet, és szervezeti téren a lehető legerősebb helyzetbe kerüljön a következő évekre" – tette hozzá Brawn.

A csapat ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező igazgatója, Niki Lauda megpróbálta rávenni Brawnt, hogy maradjon, de nem járt sikerrel. „Hosszasan egyeztettünk Ross-szal arról, hogy folytassa nálunk, de alapvető igazság, hogy ha valaki már a távozás mellett döntött, nem lehet visszatartani" – mutatott rá. „Ross úgy érezte, eljött az ideje, hogy átadja a stafétabotot Totónak és Paddynek, és mi tiszteletben tartjuk a döntését."

Brawn Schumacherrel, még a Ferrarinál Forrás: AFP

A Mercedes igazgatótanácsának elnöke, Dieter Zetsche köszönetet mondott Brawnnak, de egyetértett Laudával abban, hogy a csapat sorsa a távozásával is jó kezekbe került. „Meggyőződésem, hogy Toto és Paddy képes lesz építeni Ross áldozatos munkájának eredményeire, mert együtt rendelkeznek azokkal az adottságokkal, amelyek a világbajnoki győzelmünkhöz szükségesek" – jelentette ki.

Brawn egyelőre nem árulta el, hogy végleg visszavonul-e a Forma-1-től, vagy később egy másik csapatnál folytatja a pályafutását. A neve felmerült a McLarennel, és legutóbb a Ferrarival kapcsolatban is. A maranellói istálló főnöke, Stefano Domenicali elismerte, hogy hajlandó lenne a háttérbe vonulni Brawn kedvéért, „ha úgy érezném, a csapat szempontjából ez a legjobb megoldás."

A Ross Brawnnal a pályafutásáról készült exkluzív interjúnk itt olvasható.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!