Vágólapra másolva!
New Jersey és Mexikó után a Koreai Nagydíjat is kivették az előzetes listából, az eredeti 22 helyett tehát csak 19 versenyt rendeznek jövőre.

A csapatok többsége aggódott, amikor nyilvánosságra hozták a jövő évi versenynaptár előzetes verzióját, hiszen az minden eddiginél több, 22 versenyt tartalmazott. Több istálló szerint az amúgy is túlterhelt csapattagok és a logisztikai problémák miatt szinte megoldhatatlan feladat lett volna egy ilyen hosszú szezon teljesítése, de úgy tűnik, ez egyelőre nem fog kiderülni: az Auto Motor und Sport információ szerint a versenynaptár legújabb verziója már csak 19 futamot tartalmaz.

Az már két héttel ezelőtt biztossá vált, hogy két új helyszín, New Jersey és Mexikó mégsem rendezhet futamot 2014-ben, és a német szaklap szerint már Korea sem szerepel a listában. Az ázsiai futam évek óta súlyos anyagi gondokkal küzd, és tovább nem tudják teljesíteni a rendezéshez szükséges feltételeket.

Jövőre Koreában sem láthatjuk a mezőnyt Forrás: Mercedes

A hírek szerint azonban Mexikónak nem kell sokáig várnia, 2015-ben már valóban vendégül láthatják a Forma-1-et. Erre jövőre azért nem kerülhet sor, mert az F1-ben utoljára 1992-ben használt pálya felújítására szánt pénzt árvízvédelemre kellett költeniük.

A versenynaptár legújabb verziójában állítólag a dátumokkal is variáltak: az utolsó versenyt mégsem Brazíliában, hanem Abu-Dzabiban rendezhetik, és a szezonzáróra az előzetes tervekhez képest két héttel korábban kerülhet sor.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!