Vágólapra másolva!
Alonso pesszimistán várt a koreai versenyt, de ennél azért ő is jobb eredményre számított. Massa úgy érzi, jól sikerült visszakapaszkodnia a korai megpördülése után.

Idei egyik leggyengébb versenyét futotta a Ferrari Koreában, ahol Fernando Alonsónak és Felipe Massának még a dobogós helyezésekre sem volt esélyük. Az olaszok rendszerint sokkal jobban teljesítenek vasárnap, mint a szombati időmérőn, de Alonso sorozatban három második hely után ezúttal nem tudott javítani az 5. rajthelyéhez képest.

„Tudtuk, hogy nehéz versenyünk lesz, és ez sajnos be is igazolódott, amit a pénteki tapasztalataink alapján sejtettünk” – mondta Alonso, utalva arra, hogy a Ferrari már a szabadedzéseken is küszködött a gumikopással a hosszú etapokon. „Az nem ért meglepetésként, hogy az időmérőn lassúak voltunk, hiszen a szezon eleje óta ez a helyzet – arra azonban nem számítottam, hogy most a versenytempónk is ilyen gyenge lesz.”

Az általában remekül rajtoló spanyol Koreában már a rajtnál is veszített egy pozíciót Nico Hülkenberghez képest, a futam során pedig a Kimi Räikkönennel és Lewis Hamiltonnal vívott csatákból is vesztesként került ki. „Most már előre kell tekintenünk – Szuzukában szeretnénk visszatérni a dobogóra. Vissza kell szereznünk a szokásos vasárnapi tempónkat, hogy újra a mezőny elején harcolhassunk.”

Alonsónak csak matematikai esélye maradt a világbajnoki címre, a sorozatban negyedszer diadalmaskodó Sebastian Vettel öt futammal az idény vége előtt már 77 ponttal vezet előtte. „A teljesítményünk közötti különbség még nagyobb, mint amit a tabella mutat” – mondta csalódottan Alonso, de hozzátette, az utolsó versenyeken is mindent belead majd.

Massa azt állítja, Rosberget elkerülve pördült meg Forrás: AFP

A spanyol versenye egyébként már rögtön a rajtnál veszélybe került, amikor megpördülő csapattársa majdnem az ő Ferrariját is eltalálta. Massa azt állítja, a nagy tülekedésben elkerülhetetlen volt a manőver, ami a megforgásához vezetett. „Jobbról megérkeztem Fernando mellé, és kicsit később fékeztem, mint a többiek, de sajnos mindenki ugyanazon az oldalon maradt” – magyarázta. „Én a pálya jobb oldalán voltam, és nem tudtam balra húzódni, hiszen a többi autó ott volt a kanyarban.”

„Úgy tűnt, el fogom találni (Nico) Rosberget, ezért elfordítottam a kormányt, hogy elkerüljem az ütközést. Megpördültem, s bár szerencsém volt, hogy senki nem talált el, addigra már elvesztettem a versenyt” – sajnálkozott a brazil, aki a mezőny végéről a 9. helyre tudott visszakapaszkodni. „Néhány szép előzési manővernek köszönhetően szereztem néhány pontot, a rajt utáni helyzethez képest ez is jónak mondható. Ma nem voltunk versenyképesek - három-négy csapat volt gyorsabb nálunk, a Saubert is beleértve.”

Alonso egyébként nem érezte magát veszélyben a rajt utáni tülekedésnél. „Nem történt semmi különös” – mondta. „A többiekkel együtt érkeztünk meg a 3-as kanyarhoz. Nem tudom, hogy a belső íven Felipe nekikoccant-e valakinek – én megpróbáltam elkerülni őt, nem akartam kockáztatni. Végül semmi sem történt.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!