Vágólapra másolva!
A Forma-1-es bajnokságban idén bemutatkozó Bianchi a második szezonjában is a Marussiával fog versenyezni. Csapattársát később fogják megnevezni.

A Marussia csütörtökön bejelentette, hogy a következő idényben is a francia Jules Bianchi lesz az egyik versenyzője. A 24 éves pilóta idén vesz részt először a bajnokságban, és eddigi teljesítményével meggyőzte főnökeit arról, hogy megérdemli a folytatás lehetőségét. "Felnőtt a debütáló szezonjának próbatételeihez, kivételesen jól teljesített. Azóta egyértelműen megmutatta a képességeit és a benne rejlő lehetőségeket" - nyilatkozta John Booth csapatfőnök róla.

A francia tehetséget - aki mellesleg a Ferrari akadémiájának tagja - más csapatokkal is összefüggésbe hozták, és a Marussia belé vetett bizalmát jelzi, hogy Timo Glock után csupán a második olyan versenyző lesz a Forma-1-ben 2010 óta részt vevő istállónál, aki legalább két szezont teljesíthet velük. Az is jelzésértékű, hogy a Marussia korábban általában csak november-december tájékán kezdte kinevezni a versenyzőket a szabad helyekre.

Bianchi jól érzi magát jelenlegi csapatánál. "Nem is kívánhattam volna ennél jobb környezetet az F1-es bemutatkozásomhoz. A kezdettől fogva otthon érzem magam a csapatnál" - közölte. "Kiválóan kezdtük a szezont, s noha a kihívás nőtt, fontos leckéket tanultunk meg közösen, melyek segítségével jövőre, amikor sok változáshoz kell hozzászoknia a sportágnak és a csapatnak, sokkal erősebb pozícióba kerülhetünk." 2014-ben ugyanis érkeznek a turbómotorok, a Marrusia pedig a Cosworth erőforrása helyett a Ferrariét használja majd.

"Több önbizalmam lesz, mert nagyobb lesz a Forma-1-es rutinom, és a teljes tesztidőszakban dolgozhatok majd" - tette hozzá a pilóta, aki idén februárban, már a tesztek között kapta meg az ülését.

Jules Bianchi készülhet a második F1-es idényére Forrás: Marussia

Bianchi Malajziában tizenharmadikként ért célba, és ezáltal egyelőre a Marussia birtokolja a konstruktőri bajnokság 10. helyét, ami azért fontos, mert a tizenegy csapatból csak az első tíz részesül a sportág kereskedelmi bevételeiből. A Caterham akkor tudna előzni, ha a hátralévő hat futamon sikerülne legalább egy 13. helyet szerezniük, miközben a Marussiának nem lesz jobb eredménye.

A Marussia később fogja megnevezni Bianchi jövő évi csapattársát. Jelenleg Max Chilton vezeti a másik autót, de a szintén újonc brit eddig időmérőn még nem tudta legyőzni csapattársát, és versenyen is csak legutóbb, Szingapúrban tudott előtte célba érni.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!