Vágólapra másolva!
Egyesek szerint a finn már alá is írt a Ferrarihoz, mások viszont nehezen tudják elképzelni, hogy Räikkönen visszatér korábbi munkaadójához.

Miután a hét elején eldőlt, hogy jövőre nem Kimi Räikkönen lesz Sebastian Vettel csapattársa a Red Bullnál, egyre erősödnek azok a híresztelések, melyek szerint a finn korábbi munkaadójánál, a Ferrarinál köthet ki. Monzában maga Räikkönen is elismerte, hogy jelenlegi csapatával, a Lotusszal a bizonytalan anyagi helyzet miatt szünetelteti a tárgyalásokat, és azt sem zárta ki, hogy valaha újra a Ferrari színeiben fog versenyezni.

Egyes olasz újságok már szinte tényként kezelik, hogy Räikkönen visszatér Maranellóba, de a finn továbbra is bizonygatja, hogy még nem döntött. A Forma-1-es közösség mindenesetre kétkedve fogadja az esetleges átigazolásról szóló híreket, többen ugyanis nehezen tudnák elképzelni a finnt Fernando Alonso csapattársaként. A spanyol 2010 óta köztudottan a csapat első számú pilótája, Felipe Massa egyik idényben sem tudta őt megszorongatni.

"Nem értem, hogyan gondolhatja a menedzsment, hogy Fernando Alonsóval egy csapatba rakja Kimit" – nyilatkozta a korábbi háromszoros világbajnok Jackie Stewart, akinek szavait azért óvatossággal kell kezelni, hiszen a skót a Räikkönent megtartani igyekvő Lotus egyik tanácsadója. "Egy biztos, Alonsónak nem tetszene ez a helyzet."

Tartják magukat a híresztelések, hogy Räikkönen váltja Massát Forrás: AFP

A Ferrari korábbi versenyzője, Rubens Barrichello is nehezen tudna elképzelni egy hasonló felállást. Szerinte a Ferrari hosszú évek óta arra törekszik, hogy egy első és egy második számú versenyző alkalmazásával érjen el sikereket, "Alonsóval és Räikkönennel azonban felborulna ez a helyzet." Barrichello az O Estado de Sao Paulónak nyilatkozva hozzátette, a 2007-es világbajnok érzekése túl nagy változást jelentene a csapaton belül, manapság pedig különösen fontos a stabilitás a Forma-1-ben.

Barrichello honfitársa, Luciano Burti sem fogadna arra, hogy jövőre egy csapatban látjuk a két világbajnokot, sőt szerinte még Massának is van esélye a hosszabbításra. "Szerintem minden azon múlik, hogy Felipe milyen teljesítményt nyújt itt és Szingapúrban" – mondta a korábbi F1-es pilóta. "A Forma-1-ben mindig a legutóbbi eredmények számítanak."

Az elmúlt hetekben Jenson Button nevét is emlegették a Ferrarinál megüresedő állással kapcsolatban, de a brit határozottan tagadta, hogy az olaszokhoz tartana. Elmondta, a Ferrari ajánlatát mindig fontolóra venné, de nem zajlottak közöttük komoly megbeszélések. "Most semmi esély nincs rá, hogy leszerződjek hozzájuk. Úgy gondolom, Fernandóval és Felipével fogják folytatni" – vélekedett a brit, aki felhívta a figyelmet arra, hogy egy megváltozott felállás esetén sem feltétlenül Massa az, aki év végén elhagyja a Ferrarit.

"Ma hallottam egy érdekes pletykát. Valaki azt mondta nekem, hogy Fernando a McLarenhez szerződik" – mondta a Totalrace-nek. "Nem tudom, hogy ez megtörténhet-e – legutóbb nem éppen jó viszonyban hagyta el a McLarent. Meglátjuk, mi lesz."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!