Vágólapra másolva!
Különösen Massa érzi magát balszerencsésnek a Belga Nagydíj időmérőjén történtek miatt, mert épp akkor fogyott ki a benzin az autójából, amikor elállt az eső. Pedig a Ferrari Spában fejlődött, amit Alonso Q1-es és Q2-es eredménye is bizonyít.

Fernando Alonso a Belga Nagydíj időmérőjének első etapját megnyerte, a következőn pedig 2. lett, a döntőben mégis csupán a 9. rajtkockát tudta megszerezni csapattársa, Felipe Massa előtt. A Ferrari hiába tűnt ütőképesebbnek, különösen száraz pályán, mint az előző futamokon, ezt nem tudták kihasználni, mert elszámították magukat a hol eleredő, hol elálló esővel.

Míg Lewis Hamilton és Sebastian Vettel három mért kört tett meg a Q3 végén, amikor az aszfalt a vártnál gyorsabban száradt fel, Alonsónak két, Massának pedig csupán egy körre volt alkalma.

"Szerintem az időzítés nem volt jó. Ez nyilvánvaló" - mondta az Origo F1Hírek kérdésére Alonso Spában. "A körülmények az időmérő végére javultak, akkor kellett volna kint lenni a pályán, de nem volt szerencsénk. Ha akár egyetlen felhő tovább marad a pálya fölött, az a plusz kör, amit a többiek megtettek, nem lett volna jó semmire, mert az aszfalt addig nagyon vizes volt."

Alonso a Q3 elején meg is pördült, és csak a 9. helyen kötött ki Forrás: AFP

Alonso ugyanakkor elismerte, hogy valószínűleg a köre sem sikerült annyira jól, mint az ellenfeleié. Először meg is pördült. "Lehet, hogy hibáztam is a Q3-ban teljesített első mért körömben, de a pálya szerencsére folyamatosan száradt fel, ezért ez nem érintette a leggyorsabbat, ami a második volt" - mondta. "Most már nem is tehetünk többet, fel kell készülnünk a holnapi versenyre. Mentenünk kell a menthetőt, csak ki kell találnunk, hogyan."

Alonso is úgy látta, hogy a nürburgringi és hungaroringi időmérőkhöz képest a Ferrari ezúttal gyorsabb volt. Bár tavaly már a rajtnál kiesett, amikor a Hamiltonnal koccanó Romain Grosjean megtorpedózta, nem tart tőle, hogy idén is hasonlóan jár. "Jobban aggódnék, ha a 2-3-4. hely környékéről kellene indulnom! Elvégre Tavaly ott érkeztem meg az első kanyarba" - mutatott rá. "A 9. helyről talán kicsit lazábban vehetem a startot."

A pocsék eredmény Massa számára a lehető legrosszabbkor jött, hiszen éppen Spában és Monzában kellene meggyőznie a Ferrarit, hogy érdemes meghosszabbítaniuk a szerződését. Ő még a csapattársánál is pechesebbnek érezte magát.

"Még mindig esett, továbbra is esőgumikra volt szükség, de az aszfalt állapota javult. Ezért úgy éreztem, az lesz a legjobb, ha csak a gumikat cseréltetem le, nem tankolok, és egyetlen körre marad benzinem" - magyarázta. "Ha tovább esik, ez jó is lett volna, de elállt, ezért a pálya sokkal gyorsabb lett a végére, mint amikor én megtettem a körömet. Tehát nem volt szerencsém, mert normális körülmények között folytatódott volna az eső, és akkor teljesen másképp alakul eredmény."

Alonsóhoz hasonlóan Massa is úgy vélte, hogy a Ferrari többre lett volna hivatott az időmérőn. "Az autónk ütőképes volt, nem onnan rajtolunk, ahova tartozik" - jelentette ki. "Más körülmények között mindketten bekerülhettünk volna az első 5-6 közé. Különösen én voltam peches ma. Pont akkor fogyott el a benzinem, amikor elállt az eső."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!