Vágólapra másolva!
Luca di Montezemolo azon mérgelődik, hogy a Mercedes a titkos teszt jóvoltából lépett előre, de nem kapott érte elég súlyos büntetést. Újra hangsúlyozta, hogy nem ok nélkül kritizálta Alonsót sem.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a csapat honlapján megjelent hosszú interjúban célzott rá, hogy a Mercedes győzelmei elhiteltelenítik az idei világbajnokságot, mert csak a szabálytalan gumiteszt miatt váltak lehetővé.

"Több bátorságot vártam volna az FIA-től. Mindenki láthatja, hogy a titkos, tiltott teszt milyen előnyökkel járt (a Mercedes) számára: előtte nem nyertek egyetlen futamot sem, azóta viszont az ötből hármon ők arattak győzelmet" - mutatott rá Montezemolo. "Ezek a súlyos incidensek befolyásolják az egész F1 hitelességét, és a világbajnoki küzdelmet is."

A szezon első öt versenyén a Mercedes mindössze 72 pontot gyűjtött, a Spanyol Nagydíj óta eltelt öt futam alatt viszont 136-ot, míg ugyanez a két szám a Ferrari esetében 117 illetve 77. Montezemolo ezért felszólította a csapatát, hogy fordítsa meg a trendet. "Remekül kezdtünk, nagyon ütőképes autónk volt: talán a legjobb. De történt valami, és ahelyett, hogy előreléptünk volna, visszafejlődtünk" - ismerte el.

Montezemolo kitart Domenicali mellett Forrás: Ferrari

A Ferrari már 2007 óta nem tudja megnyerni az egyéni vb-címet. Az ismétlődő kudarcokat sokan a csapatfőnök, Stefano Domenicali nyakába varrják, Montezemolo azonban nem tartja jogosnak az őt ért kritikákat. "Amióta ő irányítja az istállót, egyszer elhódítottuk a konstruktőri trófeát, és háromszor nagyon közel kerültünk az egyénihez is. Ha ebből csak kettő összejön, az embereknek ma teljesen más lenne a véleményük Domenicaliról" - jelentette ki.

"Van valami, amire nagyon gyakran emlékeztetem őt: a szervezet minden egyes tagjából ki kell hoznia a maximumot, soha nem lehet elégedett, ha pedig a szükség úgy hozza, drasztikus és fájdalmas döntéseket kell hoznia."

Ez akár a Felipe Massára tett célzásként is értelmezhető: nem biztos, hogy a csak néha villogó brazil jövőre is bizalmat kap a Ferraritól. "Felipe gyors versenyző és remek srác. Az elmúlt napokban ugyanakkor teljesen egyértelműek voltunk vele: neki és nekünk is szükségünk van eredményekre, pontokra" - hangsúlyozta Montezemolo. "Aztán eljön majd a pillanat, amikor egymás szemébe nézve el kell döntenünk, hogy mi legyen."

Montezemolo újra üzent sztárversenyzőjének, Fernando Alonsónak is, akit már a Magyar Nagydíj után figyelmeztetett, hogy legyen lojálisabb a csapathoz, mert "a hozzáállása, néhány megjegyzése és kifakadása" túlment a határon.

"Szögezzük le, hogy engem a Ferrari érdekel. Pilótánk már sok volt, néhány jó, néhány nagyszerű is, de ők jöttek, aztán mentek, a Ferrari viszont maradt" - mondta. "Fernando nagyszerű versenyző, és megértem őt. Kicsit olyan, mint én: nagyon akarja a győzelmet. Azonban nem szabad elfelejtenie, hogy együtt győzünk és együtt veszítünk."

"A Ferrarinak kell olyan autót biztosítania neki, amellyel az első két sor valamelyikéből rajtolhat... Nekem sem tetszik, ha azt látom, hogy az autónk nem ütőképes. Ezért avatkoztam közbe. Nem akarom a hatalmamat fitogtatni a beosztottaim előtt, de valamit tenni kell."

A Ferrari a szezon félidején túl 3. a konstruktőri összetettben, 14 ponttal a Mercedes és 83 ponttal a Red Bull mögött.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!