Vágólapra másolva!
A brazil rémálomnak érzi, hogy két héten belül háromszor csapódott a falnak. Alonso szerint a Ferrarinak eleve nem kedveztek a körülmények, de rosszul is időzítettek a Q3-ban.

Felipe Massa számára a gumifalban ért véget a Kanadai Nagydíj időmérője, amikor a Q2-ben elfékezte magát a 3-as kanyar előtt, amitől az autója a vizes pályán azonnal keresztbe állt, és irányíthatatlanul sodródott tovább. Ez két héten belül már a harmadik hasonló balesete volt, Monacóban ugyanis a szombati szabadedzésen és a versenyen is a korlátnak csapódott - igaz, a második esetben nem ő követett el hibát, hanem a Ferrari futóműve tört el.

Most viszont elismerte, hogy a kicsúszás ismét rajta múlt. "Azt hiszem, amikor ráléptem a fékre, elveszítettem az irányítást az autóm fara fölött, és ettől befordult. Voltak, akik azt mondták, hogy a fehér vonalon fékeztem. Lehetséges" - magyarázta. "Kár érte, borzasztóan csalódott vagyok. Úgy érzem magam, mintha egy filmben lennék: három ilyen baleset egymás után…"

"Fizikailag rendben vagyok" - tette hozzá a brazil, aki Monacóban a nyakát fájlalta, és most ismét el kellett látogatnia a pályakórházba. "Ez a becsapódás a monacóihoz képest semmi nem volt. Inkább pszichésen, mint fizikailag viselt meg."


Massa az ütközés után dühösen csapkodta a Ferrari kormányát, és a 16. kockából lesz kénytelen nekivágni a Kanadai Nagydíjnak. "A holnapra kell koncentrálnunk" - hangsúlyozta. "Nincs értelme a múlton rágódni, a jelennel és a jövővel kell foglalkoznunk. Így van értelme dolgozni."

Fernando Alonso ugyan beverekedte magát a Q3-ba, de egy pillanatra sem rúghatott labdába a pole pozícióért folytatott küzdelemben, úgyhogy most csak a Ferrari veszélyes versenytempójából meríthet erőt. Szerinte már Monacóban kiderült, hogy az autója intermediate gumikon nem igazán gyors. "És ha hidegben kell feltennünk a slickeket, még rosszabb a helyzet. Ugyanez érvényes a Lotusra is" - vélte.

"A gumik felmelegítése az autónk tervezési filozófiájával van kapcsolatban. Egyes csapatok nagyon gyorsan képesek felmelegíteni a gumikat, de aztán a versenyen küszködnek, mert ki is nyírják azokat. A Lotusszal és velünk éppen ennek az ellenkezője van" - tette hozzá. "Nehéz megérteni, hogy miért, de elégedettek vagyunk az autónkkal."

A Ferrari a hideg pályán nem szuperált jól, különösen az időmérőn végig használt intermediate gumikon Forrás: AFP

Alonso ugyanakkor a rossz időzítést is okolja amiatt, hogy a 6. rajtkockába került: úgy érzi, a Q3-ban épp akkor állt ki a bokszba új gumikért, amikor a pályaviszonyok a legjobbak voltak. "Ami az időmérőt illeti, azt nem volt könnyű jól menedzselni, de annál egyszerűbb volt elbaltázni ilyen körülmények között" - mondta. "Már a Q1-ben is láttunk kiesni gyors autókat, Felipe pedig a falnak ütközött."

Eközben Alonso világbajnoki vetélytársa, Sebastian Vettel megszerezte a pole pozíciót.