Vágólapra másolva!
A szombati edzéssel ellentétben a futamon valószínűleg nem vezetői, hanem műszaki hiba miatt csapódott falnak. Már jól van, csak a nyaka fáj kicsit.

Két, kísértetiesen hasonló balesetet szenvedett el Felipe Massa a Monacói Nagydíj hétvégéjén, de míg az utolsó, szombati edzésen azért vágódott a falnak, mert egy bukkanóra hajtás után blokkoltak a kerekei, a futamon valószínűleg műszaki hibája volt. "Úgy tűnik, hogy a mai balesetét egy, az autó bal első részében keletkezett hiba okozta. Még korai lenne megmondani, hogy pontosan mi történt, ezért a következő napokban igyekszünk megállapítani a hiba pontos okát Maranellóban (a főhadiszállásunkon) - jelentette ki Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója.

Massa a 29. körben szenvedett balesetet a célegyenes végi St. Dévote kanyarnál, ugyanott, ahol szombaton. Noha egy darabig nem túl vidám arckifejezéssel üldögélt, miközben megkapta az elsősegélyt - hiszen már az előző napi balesettől is megfájdult kicsit a nyaka -, a pálya orvosi központjában megejtett vizsgálat után azonnal hazamehetett, és egy, a Twitterre feltöltött fényképpel jelezte, hogy jól van. "Rendben vagyok. Csak egy kicsit fáj a nyakam, de nincs semmi komoly baj" - erősítette meg.

A Ferrari állva maradt versenyzője, Fernando Alonso a 7. helyen ért célba. Ezzel nem teljesítette saját elvárását, nevezetesen azt, hogy lehetőség szerint legyőzze a Red Bull párosát, amely végül felállhatott a dobogóra. A spanyol "nagyon fontosnak" nevezte a 6 pontot, de többre számított.

"Sajnos ma nem mentünk olyan jó tempót, amilyet vasárnaponként szoktunk. Nem voltam pesszimista amiatt, hogy tegnap nem voltunk erősek, mivel eddig rendszeresen jobbak voltunk a futamokon. Ma azonban nem így történt" - ismerte el. "A végeredmény azonban nem aggaszt a következő, kanadai verseny szempontjából, mivel Monacóban egyedi törvények uralkodnak. Mások a beállítások, szokatlanok a stratégiák, és itt szinte lehetetlen előzni."

Persze csak szinte lehetetlen, Alonsót ugyanis Sutilnak és Buttonnak is sikerült megelőznie a szűk utcákon.