Vágólapra másolva!
Webber egyetért azzal, hogy az előzések túl könnyűvé váltak, a show-t a sport rovására dobták fel. Alonso szerint a Red Bullnak savanyú a szőlő, Vettel viszont azt állítja, a színfalak mögött nemcsak ők, hanem a többi csapat is szidja a gumikat.

Mark Webber csatlakozott azokhoz, akik szerint a Forma-1 az utóbbi időben átesett a ló túloldalára, és bármi áron, a versenyzés sportértékét is csorbítva helyezi az előtérbe a szórakoztatást.

"Kicsit vissza kellene vennünk ebből, többet foglalkozva magával a versenyzéssel" - mondta Monacóban. "Nem volt túl nagy szám, ahogy Fernando (Alonso) megelőzte Kimi (Räikkönent) a Spanyol Nagydíjon; Sebastian (Vettel) és Fernando sanghaji csatája sem volt az. Jobb kompromisszumot kellene találnunk a pilóták és a közönség érdekei között, mert szerintem mostanra túlságosan az utóbbi felé billentünk el."

Webber úgy véli, sok intő jel mutat arra, hogy az F1-ben mostanság nem valódi küzdelem zajlik, mert a gumikat kímélve senki nem nyomja igazán keményen a gázt. "Kérdezzenek meg bárkit a versenyzők közül: igen, bosszantó az egész távon át türelmesen mások mögött kocsikázgatni" - jelentette ki. "De gondolhatunk például az én 2011-es sanghaji futamomra is: simán vertem körönként 2,5 másodpercet olyan srácokra, mint Fernando és Lewis (Hamilton), csak azért, mert az időmérőn megspóroltam néhány szett gumit. Ez sincs rendjén így."

"Mint ahogy az sem, hogy Lewist (a Spanyol Nagydíjon) lekörözték, pedig az 5-6. kör tájékán még együtt haladt Alonsóval. Szerintem messze átestünk a ló túloldalára."

Forrás: Red Bull

Alonso viszont azzal vádolta meg a Red Bullt, hogy csak a győzelmi esélyeit féltve lobbizik hónapok óta az idei gumik lecseréléséért. "Megesik néha, hogy ha valaki éveken át túl könnyű győzelmeket arat, utána nehezen viseli a vereséget" - szúrt oda Vettel csapatának, a spanyol újságírók előtt pedig még keményebben fogalmazott: "Szerintem idén egyszerűen annak lehetünk tanúi, hogy a Red Bull nem egy angyal. Ezt már Malajziában is láthattuk, és a mostanában tett kijelentéseik ugyanezt igazolják."

Nemcsak a Red Bull panaszkodik

A finn MTV3-nak az idei Pirellikkel jól bánó Lotus versenyzője, Kimi Räikkönen is azt mondta, "nem lehet hirtelen mindent megváltoztatni csak azért, mert egyes csapatok nem boldogulnak a gumikkal." Vettel azonban igazságtalannak tartja, hogy úgy állítják be, mintha csak a Red Bullnak lennének kifogásai a gyorsan elhasználódó 2013-as abroncsok ellen.

"Ennek csupán az az oka, hogy az újságírók szívesebben idéznek a Red Bulltól, mint mondjuk a Marussiától. Emiatt tűnik úgy, hogy csak mi panaszkodunk" - vélte. "Ott vagyok a versenyzői eligazításokon, hallom, mi hangzik el. Hiába hajtogatja mindenki, hogy a Lotus bánik a legjobban a gumikkal, valójában az ő versenyzőik is panaszkodnak. Ők is ugyanolyan gondokkal küszködnek, mint mi, csak csekélyebb mértékben."

Vettel szerint nem igazi versenyzés, ha mindenkinek a gumikat kímélve, a lehetségesnél sokkal lassabban kell cirkálni a pályán. Ezt a műlesiklásból vett hasonlattal támasztotta alá. "A sílécek manapság óriási sebességet tesznek lehetővé a kanyarokban. Bátorság és erő kell hozzá, hogy a sízők ilyen gyorsan menjenek, de képzeljük el, mi lenne, ha egyik évről a másikra fa léceket kapnának!" - magyarázta. "Aki addig nem volt annyira ügyes, hirtelen jobbnak tűnne az indokoltnál. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy most nem azok nyerik a versenyeket, akik megérdemlik."

A Pirelli a Spanyol Nagydíj után kilátásba helyezte, hogy Kanadától kezdve változtat a gumikon, ám az FIA azóta figyelmeztette a gyártót, hogy erre a szezon közben a szabályok szerint legfeljebb biztonsági alapon van lehetőség. Ezért valószínűleg csak a hátsó abroncsok szerkezetét fogják módosítani - és azt sem jelentősen - a futófelület mostanában feltűnően sokszor tapasztalt leválása miatt.

Vettel burkoltan megkérdőjelezte a Pirelli állítását, hogy ezt a problémát a törmelékek okozzák. "Többször láttuk, ahogy a futófelület leválik. Ez azért van, mert a gumik nem elég jók" - jelentette ki, majd az Autosprintnek hozzátette: "Egyikünk sem szeretné, ha a gumi az alagútban esne szét..."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!